A magyarországi BYD lekörözheti a Teslát
1/05/2025 08:19
| Szerző: Csernyánszky Judit/Klubrádió
Műholdfelvételek alapján úgy tűnik, hogy a Magyarországon terjeszkedő BYD kínai elektromos autógyár olyan hatalmas, hogy nemcsak vetélkedik, de talán meg is haladja majd Elon Musk üzemeit – erről ír New York-i Business Insider.

Az 500 éves misztérium megoldódni látszik? Mátyás király koponyacsontjait gyanítják a még 2002-ben, a Szűz Mária székesfehérvári bazilika romjain kezdett régészeti ásatások során talált maradványokban, de erről majd csak a DNS-vizsgálat adhat teljes bizonyosságot. Az eddig I/10-ként jelölt csontmaradvány most azért értékelődött fel, mert Mátyás király fiának maradványaival összevetve a hasonlóság kétségtelennek tűnik – olvashatjuk a brit The Independent beszámolójában a legfrissebb fejleményeket. Az írás még arra is kitért, hogy az 1459-tól 90-ig uralkodó királyt az igazságos állandó jelzővel illették, mert sikeres igazságügyi reformot tulajdonítanak neki a történészek. Kiemelik, hogy könyvtára abban az időben Európa legnagyobbjának számított. Az Olaszországból eredeztethető reneszánsz pártolója volt, aminek köszönhetően a művészetek és a tudományok soha nem látott fejlődésnek indultak. Mivel a 19. században lerombolt bazilika egykoron koronázási és a királyok temetkezési helye is volt, a csontmaradvány nagy eséllyel valóban Mátyás királyé, miután a Horvátországban megtalált Corvin János koponya-maradványiban felismerni vélik számos ponton a hasonlóságokat.

A Hadházy-féle tüntetéssorozatra igencsak felfigyelt a liberális amerikai média. Először az MSNBC főműsoridejében készült 10 perces összefoglaló a kiküldött tudósító, Alex Wagner tolmácsolásában, most pedig a The Bullwark média you tube-csatornáján zajlott szintén vele egy hosszas beszélgetés Tim Miller podcastjában. Azért lett felkapott a téma, mert Wagner szerint a magyar tüntetők inspirálóan hathatnak az amerikaiakra, akik tiltakoznak Trump kormányzása ellen. A népszerű tévés műsorvezető több szempontból is összehasonlította Trumpot és Orbán Viktort, mondván: előbbi sorra valósítja meg azt, amit a magyar kormányfő az elmúlt 15 évben a tökélyre fejlesztett. S beszélt itt a médiáról, az igazságszolgáltatásról, a migrációs politikáról, az ellenfelek megfélemlítéséről és elhallgattatásáról. Mindezek mellett Alex Wagner kétrészes sorozatban adta közre interjúit, felvételeit a budapesti tüntetésekről.

Tárt karokkal vár a svéd kormány akár 40 ezer, a saját hazájában magát fenyegetve érző magyar meleget, akiknek igyekeznek lehetőséget biztosítani életük ottani beindításához, üzletük alapításához – erről a svéd kereskedelmi miniszter, Benjamin Dousa nyilatkozott, adta hírül a Local Sweden portál is.
Lengyelország és Horvátország közös indítványa alapján az energiaszállítás, közlekedés, európai infrastrukturális fejlesztések és befektetések szorosabbá tételére 10 éve létrejött Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozóját tartották meg Varsóban, ahol nem tudták elfogadni az Oroszországot elítélő, és Ukrajna uniós csatlakozását segítő legújabb közös nyilatkozatot a magyar résztvevő vétója miatt – olvassuk a Notes from Poland (Jegyeztek Lengyelországból) összefoglalójában. A 120 millió európai állampolgárt, 13 országot maga mögött tudó kezdeményezés a fiaskó ellenére kiadott közleményt, de csak 12 tagország nevében, és a magyar képviselők külön közleményben fejezték ki azzal ellentétes álláspontjukat, mert szerintük az átalakuló geopolitikai világrendben másra van most szükség.
A lapszemlét meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2025.05.01., csütörtök 8.00
Szerkesztő: Csernyánszky Judit