Pragmatizmus vagy becsicskulás – Selmeci János jegyzete
Ha a kínai elnök kedvéért egy ország akár csak fél napra lehet egy picit kevésbé szabad, akkor máskor is lehet majd az, és előbb-utóbb úgy is marad, hiába bizniszel Hszi Csin-ping már valahol máshol.
Mélyfúrás – Rózsa Péter jegyzete
Nem számítanak a szakmai vélemények, a műszaki és egyéb okok egy politikailag felértékelt terv megvalósításakor. Csak az számít, hogy a kormány vezetője mit akar. És hogy mit akar általa például egy igazi nagyvezér, a kínai kommunista párt és kormány első embere, Hszi Csin-ping. Rózsa Péter jegyzetében a zalai olajmezőtől és Rákosi elvtárstól jut el napjainkig.
Brancs – Szénási Sándor jegyzete
Az, hogy Orbán és Gyurcsány egy brancs lenne, első pillantásra azt jelenti, hogy a jelenlegi rendszert ketten állították elő, ami azért hazugság, mert Orbánt semmilyen nyomás nem kényszerítette egy autokrácia kiépítésére, viszont az nem hazugság, hogy Gyurcsány kormányzása gyakorlatilag minden féket eltakarított Orbán útjából.
Atomvillanás jobbról – Kárpáti Iván jegyzete
Az EU-ban jelenleg egyetlen miniszterelnök kel és fekszik az atomháború víziójával, mégpedig Orbán Viktor. Vagy rá szavazol, vagy meghalsz, 2024 májusára erre a letisztult üzenetre egyszerűsödött a politikája.
Kétszer nem léphetsz ugyanabba a Halász Jánosba – Dési János jegyzete
Diktatúrácska van itt kérem, a parlament ma nem izgalmasabb hely, mint 1981-ben lehetett – s a büfé már akkor is jó volt. Igaz, a rendszerváltás magyar forradalma részben az akkori parlamentből indult, teljesedett ki – amiből persze nem következik, hogy most Halász János nem mondja el harmadszorra vagy negyedszerre ugyanazt a beszédét. Ha már elsőre ennyire bejött.
Olimpiásdi – Józsa Márta jegyzete
Bőven van még amit tanulnunk Belgrádtól. Például a héten a fideszes parlamenti többség elfogadta az Egyesült Arab Emírségek kormányával kötött gazdasági együttműködésről szóló megállapodást, amely a rákosrendezői pályaudvar területén megvalósuló úgynevezett mini-Dubaj-beruházást tartalmazza.
Időjárás – Szénási Sándor jegyzete
Most éppen nem esik, de fog. Aztán egyszerre süt majd a nap, és esik. Az ördög, a felesége, és a családon belüli erőszak.
Európa és én – Selmeci János jegyzete
Nekem Európa egy boldog összenézés, amikor felszállunk a repülőre, a külföldön hallott magyar szavak, az élmény, hogy szívesen látnak minket a szicíliai kocsmától a bécsi kávézóig mindenhol, látni, hogy azért máshol sem Kánaán az élet, és ez aztán tényleg közös bennünk, ahogy a külföldre szakadt barátok és családtagok is, akik hálisten nem vesznek el, hazajönnek, elmegyünk hozzájuk, tanulunk a sorsukból, és persze azokéból is, akiknek Európa még az olcsó fapadossal is messze van.
Somfai Péter: Az immunitás jele
2/12/2023 18:53
| Szerző: Somfai Péter
Sokkal jobban érdekel, hogyan lehet spórolni a karácsonyi menün, hogy Heller Ágnesről az egyik osztrák egyetem épületet nevezett el, vagy az USA Kongresszusából kizártak egy hírhedten hazudozó képviselőt…
Olvasom az egyik internetes portálon a hírt, miszerint a mi Lőrincünknek már nem csak parádés tengeri „ladikja” van (vagy már csak volt?), hanem a világot körberepülni is alkalmas luxusjet mellett egy másik, hasonlóan elegáns helikopter is feltűnt a környezetében. Ez volt az a pont, ahol kiléptem a tudósításból, hogy belenézzek egy másikba: miért van manapság egyforma íze minden csoki Mikulásnak?
Egy időben mélyen elítéltem azokat a honfitársaimat, akik sutba vágták a napilapokat és kizárólag olyan újságokat vettek a kezükbe, amelyek fő hírei legfeljebb a celebek szexuális kapcsolataira terjedtek ki. Most már megértőbb lettem irántuk is, úgy látszik a szervezetük így próbált védekezni a politikai hírek káros „hírvírusai”ellen.
Valami hasonlót tapasztalok magamon is. Kialakulóban van bennem egy úgynevezett „aktív immunitás” a néhány tucat hazai milliárdos luxusáról érkező hírek iránt. A biológusok szerint a szervezetünk a kórokozók elleni efféle ellenállásra akkor tesz szert, ha már valamely fertőzésen korábban átestünk. Legközelebb a megbetegedés egyáltalán nem, vagy csak kisebb mértékben jelentkezik.
Mikor eshettem át az első fertőzésen? Alighanem 2016 októberében, amikor megtudtam, hogy a mi Tónink helikopterrel utazott egy celeb esküvőjére Mándokra. Akkor a hír kiverte nálam a biztosítékot. Pedig sem a csúcskategóriás Mercedes, amivel a reptérre mentek, sem a helikopter nem a sajátja volt, mindkettőt pusztán egy aprócska korrupciós ajándékként kapta a köztisztviselő férj és családja. Akkori – éppen csak kezdőcske vállalkozó neje – már abban az időben is vonzódott a hasonló gesztusokhoz. Ma már inkább az ő számlájára írnám a történteket.
Később még fel-felment a vérnyomásom, amikor újabb kóros jelenségekkel találkoztam. Korábbi igazságügyi miniszter asszonyunkat lencsevégre kapták a piacon Cartier órával a karján a zöldségek között turkálni; „Lézer Dzsoni” Jaeger-LeCoultre órával a csuklóján szokott szemlét tartani a földjein; mások talpig Rolex Celliniben igazítottak el tanárokat, vagy emeltek szót a társadalmi igazságtalanságok ellen. Úgy emlékszem, ez volt az utolsó alkalom, amikor a képek láttán még mély levegőt kellett vennem. Engedékenyebb lettem. Az életünk színvonala emelkedett, miért ne vehetnének maguknak a felső tízezer hölgyei-urai milliós luxus tárgyakat, ha mondjuk éppen a drága óra a becsípődésük?
Amikor aztán megláttam egy Adrián ringatózó, milliárdot érő jacht fedélzetén családja körében sütkérezni az egyik miniszterünk jellegzetesen felnyírt fejét, már csak megrándult a vállam. Végül is mi közöm hozzá? Nem ő vette az állami fizetéséből a hajót, hogy most mégis ott pihenheti ki világkörüli útjai fáradalmat, nem több mint egy NER-haver baráti szívessége. Ha „Ő” nem teszi neki intőn szóvá, akkor biztosan rendjén van így. Miért is szólná meg éppen „Ő”, aki egy kétszáz-valahány személyes állami utasszállítóval viszi a nejét kedvenc olasz városkájukba butikolni, máskor a világ legdrágább luxus-jetjeinek egyikével jár nyaralni?
Semmi közöm hozzá. Mi dolgom mások vagy az állam zsebében kotorászni?
Ha nincs semmi közöm azzal foglalkozni, mire költik a közös kasszánk forintjait, akkor még kevésbé zsörtölődjek azon, hogy az MNB elnök csemetéjének garázsában miért ácsorog egy autókereskedésnyi luxus kocsi? Miért parádézik a haverja a világ egyik legdrágább Ferrarijával a pesti utcákon, vagy mi a fenének kelhet nekik egy New York-i milliárdos apartman a város legdrágább tornyainak egyikében?
Amikor még én szocializálódtam, irigynek mondták, aki szóvá merte tenni, hogy a szomszédja miért kapott Wartburgot és neki miért csak Trabantot utaltak ki? Takácsék miért mehettek szakszervezeti beutalóval a Balatonra, amikor nekik már csak hévízi üdülés jutott? Az akkori „Ő” leverte volna a felesége derekát, ha Bécsbe akart volna menni, bevásárolni, szegénynek be kellett érnie azzal, hogy a budai állami villában csirkéket nevelgethetett. Akár az állásukat is kockáztatták a magasan trónolók, ha azon kapták őket, hogy állami sofőrrel vitették magukat anyóslátogatóba.
De mindez még a letűnt, sokat átkozott világban volt.
Amikor idáig eljutottam, számot is vetettem önmagammal, a többi, hozzám hasonló ember felháborodásával. Szégyellni illene magunkat a kezdeti felhorkanásaink miatt? Igaz, lehetett abban némi irigység is, amikor azt láttuk, hogy tehetségtelen senkik lesznek egyik évről a másikra milliárdosok, a NER nagyurai úgy pancsolnak kivagyi módon a saját és az ország vagyonában, mintha a felmenőiket még István király tette volna gazdaggá.
Részemről mindez már a múlté. Az ilyen híreket egyszerűen el sem olvasom. Sokkal jobban érdekel, hogyan lehet spórolni a karácsonyi menün, hogy Heller Ágnesről az egyik osztrák egyetem épületet nevezett el, vagy az USA Kongresszusából kizártak egy hírhedten hazudozó képviselőt…
Ez már biztosan nem irigység. Az egészséges immunitás jele.
