„Klubrádió
Publicisztika
Brancs – Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

Brancs – Szénási Sándor jegyzete

Az, hogy Orbán és Gyurcsány egy brancs lenne, első pillantásra azt jelenti, hogy a jelenlegi rendszert ketten állították elő, ami azért hazugság, mert Orbánt semmilyen nyomás nem kényszerítette egy autokrácia kiépítésére, viszont az nem hazugság, hogy Gyurcsány kormányzása gyakorlatilag minden féket eltakarított Orbán útjából.

Kétszer nem léphetsz ugyanabba a Halász Jánosba – Dési János jegyzete
Publicisztika

Kétszer nem léphetsz ugyanabba a Halász Jánosba – Dési János jegyzete

Diktatúrácska van itt kérem, a parlament ma nem izgalmasabb hely, mint 1981-ben lehetett – s a büfé már akkor is jó volt. Igaz, a rendszerváltás magyar forradalma részben az akkori parlamentből indult, teljesedett ki – amiből persze nem következik, hogy most Halász János nem mondja el harmadszorra vagy negyedszerre ugyanazt a beszédét. Ha már elsőre ennyire bejött.

Olimpiásdi – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Olimpiásdi – Józsa Márta jegyzete

Bőven van még amit tanulnunk Belgrádtól.  Például a héten a fideszes parlamenti többség elfogadta az Egyesült Arab Emírségek kormányával kötött gazdasági együttműködésről szóló megállapodást, amely a rákosrendezői pályaudvar területén megvalósuló úgynevezett mini-Dubaj-beruházást tartalmazza.

Európa és én – Selmeci János jegyzete
Publicisztika

Európa és én – Selmeci János jegyzete

Nekem Európa egy boldog összenézés, amikor felszállunk a repülőre, a külföldön hallott magyar szavak, az élmény, hogy szívesen látnak minket a szicíliai kocsmától a bécsi kávézóig mindenhol, látni, hogy azért máshol sem Kánaán az élet, és ez aztán tényleg közös bennünk, ahogy a külföldre szakadt barátok és családtagok is, akik hálisten nem vesznek el, hazajönnek, elmegyünk hozzájuk, tanulunk a sorsukból, és persze azokéból is, akiknek Európa még az olcsó fapadossal is messze van.

Alkotmányos demagógia – Hardy Mihály jegyzete
Publicisztika

Alkotmányos demagógia – Hardy Mihály jegyzete

Unalomig ismétlik: "no war, no gender, no migration." Faék egyszerűségű rémisztgetés, de a jelek szerint bizonyos emberekre mégis hatása van. Különösen most, a választási kampányban pörgetik ezerrel. Akármennyibe is kerül, pénz nem számít. Dől a kormányzati megrendelés a Facebook-os és Youtube-os Fidesz-kampányvideók sugárzásáért.

A nagy pénztárca – Rózsa Péter jegyzete
Publicisztika

A nagy pénztárca – Rózsa Péter jegyzete

Az egyik legnagyobb hiba, hogy az elmúlt húsz évben a kormányok mindegyike szinte kizárólag az anyagi előnyök szempontjából értelmezte az európai uniós tagságot. Ezt a Fidesz-kormány azzal fejelte meg, hogy végtelenül lebutított, primitív kommunikációval rohanta le a lakosságot, ennek következtében jelentős tömegek számára az EU nem jelent mást, mint egy nagy pénztárcát, s ezzel egyidőben Magyarország ellenségét.

Optimizmus 2024 – Rózsa Péter jegyzete

30/12/2023 15:10

| Szerző: Rózsa Péter

Van remény, mert úgy látszik, a magyar búslakodásra hajlamos karaktere ellenére optimista. Ezt mutatja az elmúlt 13 év, hiszen ez a kormány immár negyedszer nyeri el a többség támogatását.

2023. december 30. Hetes Stúdió-részlet (2023.12.30. Rózsa Péter jegyzete)
02:37
00:00
350.000 Ft. Ennyi nettó havira van szüksége minden egyes magyar felnőttnek, hogy az átlagos életvitelt fent tudja tartani. 250.000 Ft pedig a minimális, tehát az igen szűkös életviszonyokat teszi lehetővé. Az Egyensúly Intézet legújabb kutatása szerint a lakosság 47 százaléka ezt a szintet nem éri el, tehát valamilyen külső támogatásra szorul. Van még egy adat, utána már nem terhelem önöket további számokkal – nos, 27 százalék nettó jövedelme a kettő között van, azaz valamivel többet keres, mint amennyi legszükségesebb javakhoz kell, viszont annál kevesebbet, ami az átlagoshoz szükséges. Az intézet felmérése szerint viszont a lakosság nagyobb része abban reménykedik, hogy jövőre jobb lesz. Hurrá!

Két nap múlva már jövőre lesz, uccu neki, kibírjuk addig, azután jöhet a jobb élet. Igaz, már most tudjuk, hogy összesen legalább 40 Ft-tal nő majd az üzemanyagok ára, azt is tudjuk, hogy ennek arányában biztosan drágább lesz az élelmiszer és minden más, amit szállítani kell. Márpedig mit nem kell szállítani. Ebből az is következik, hogy az infláció ismét emelkedni kezd.

Viszont van remény, mert úgy látszik, a magyar búslakodásra hajlamos karaktere ellenére optimista. Ezt mutatja az elmúlt 13 év, hiszen ez a kormány immár negyedszer nyeri el a többség támogatását. Azt ígértem, nem súlyosbítom az önök helyzetét további számadatokkal, mégis egyet még mondanom kell; kevesebb, mint a választók fele szavazta meg ennyiszer Orbánt, azaz logikus lenne ebből levonni azt a következtetést, hogy ez éppen az az 50 % alatti kisebbség, amelyik az átlagon felüli színvonalon él, míg az átlagon alul sínylődők vagy nem szavaztak, vagy ők szavazataik szétszóródtak az ellenzéki pártok között.

Tudjuk azonban, hogy ez nem így van, a formális logika nem érvényesül, mert kimutathatóan a kis településeken élő és egyáltalán nem a magas egzisztenciájú tömeg alkotja az egyik bázisát ennek a rendszernek. Mi következik ebből? Az, hogy az Egyensúly Intézet felmérése pontos: a magyarok rosszul élő tömegei optimisták, és végtelen bizalommal vannak e rezsim iránt, történjék bármi is. Ez az, amit sem a kutatók, sem az ellenzéki politikusok nem nagyon értenek. És ez az, amiről éppen ezért nagyon sokat kellene még beszélni. Azért, hogy ne csak elszenvedjük, hanem értsük is azt, mi történik velünk, miközben a FIDESZ kommunikációs boszorkánykonyhájában tovább készítik a tömegeket mérgező fogásokat.

Rózsa Péter jegyzete a 2023. december 30-i Hetes Stúdióban hangzott el.