Élőkép – Józsa Márta jegyzete
Mintha kiment volna mifelénk az élőkép a divatból, elmosta a rendszerváltás, vagy a korszellem, ki tudja. Bár a stadionok világa mintha még őrizné a tömegkultúra e nagy találmányát. Amelyet nagyon sokan állítanak elő sok-sok monoton gyakorlással, kevesek kedvéért.
Vetemedés – Dési János jegyzete
Egy minisztériumi dolgozót kirúgtak, mert megosztott egy mémet, egy fotómontázst, amely Nagy Márton minisztert (ár)sapkában ábrázolja. A mi kis házi használatú III. Richárdocskánk, a Nagy Vidnyánszky szintén nem vetemedne, arra, hogy elhallgattasson bárkit, éppen csak kicsúszott a száján, amikor az ország egyik vezető művészét penderítette ki a homokozójából, hogy tíz évig tűrte, hallgatta, Udvaros Dorottya miket mond.
Pragmatizmus vagy becsicskulás – Selmeci János jegyzete
Ha a kínai elnök kedvéért egy ország akár csak fél napra lehet egy picit kevésbé szabad, akkor máskor is lehet majd az, és előbb-utóbb úgy is marad, hiába bizniszel Hszi Csin-ping már valahol máshol.
Mélyfúrás – Rózsa Péter jegyzete
Nem számítanak a szakmai vélemények, a műszaki és egyéb okok egy politikailag felértékelt terv megvalósításakor. Csak az számít, hogy a kormány vezetője mit akar. És hogy mit akar általa például egy igazi nagyvezér, a kínai kommunista párt és kormány első embere, Hszi Csin-ping. Rózsa Péter jegyzetében a zalai olajmezőtől és Rákosi elvtárstól jut el napjainkig.
Brancs – Szénási Sándor jegyzete
Az, hogy Orbán és Gyurcsány egy brancs lenne, első pillantásra azt jelenti, hogy a jelenlegi rendszert ketten állították elő, ami azért hazugság, mert Orbánt semmilyen nyomás nem kényszerítette egy autokrácia kiépítésére, viszont az nem hazugság, hogy Gyurcsány kormányzása gyakorlatilag minden féket eltakarított Orbán útjából.
Atomvillanás jobbról – Kárpáti Iván jegyzete
Az EU-ban jelenleg egyetlen miniszterelnök kel és fekszik az atomháború víziójával, mégpedig Orbán Viktor. Vagy rá szavazol, vagy meghalsz, 2024 májusára erre a letisztult üzenetre egyszerűsödött a politikája.
Kétszer nem léphetsz ugyanabba a Halász Jánosba – Dési János jegyzete
Diktatúrácska van itt kérem, a parlament ma nem izgalmasabb hely, mint 1981-ben lehetett – s a büfé már akkor is jó volt. Igaz, a rendszerváltás magyar forradalma részben az akkori parlamentből indult, teljesedett ki – amiből persze nem következik, hogy most Halász János nem mondja el harmadszorra vagy negyedszerre ugyanazt a beszédét. Ha már elsőre ennyire bejött.
Olimpiásdi – Józsa Márta jegyzete
Bőven van még amit tanulnunk Belgrádtól. Például a héten a fideszes parlamenti többség elfogadta az Egyesült Arab Emírségek kormányával kötött gazdasági együttműködésről szóló megállapodást, amely a rákosrendezői pályaudvar területén megvalósuló úgynevezett mini-Dubaj-beruházást tartalmazza.
Arató András: Törököt fogtunk, nem enged
11/10/2023 09:46
| Szerző: Arató András
"Ha pedig a jövőről van szó, azt bizony senki nem olvasta, úgyhogy nincs ok az optimizmus feladására. Vagy az aggodalom sutba dobására" – Arató András Török Gábor, a NER jövőjéről szóló jóslatát vette górcső alá.
Pedig mint mindig, most is úgy vagyunk vele, hogy majd négy év múlva. Ötödször vannak illúzióink, de ennek vége, megmondta nekünk a jövőt a politológus. Kezdjünk az infóval, amit akarunk, legyünk például tanácsadók piaci alapon a MOL-nál, OTP-nél és más közsemleges gazdasági tényezőknél.
Úgy vagyunk a jövővel mi liberálisok, legalábbis azok, akik nem öltönyben járnak (mert utóbbiak valójában álruhás kommunisták), hogy még a jelen mibenlétét illetően is kételyeink vannak. Csupán példaként említjük a fasisztoid mutáció, a posztkommunista maffiaállam definíciós kísérleteket. Mi több, e két próbálkozás pártolóinak a véleménye is megosztott a minket (fojtó szorítással) körülölelő rendszernek a demokrácia – diktatúra skálán elfoglalt helyét illetően.
Sőt, a múlt is egyre bizonytalanabbá válik, de a történelem átírásának aktuális állapota e pillanatban nincs az érdeklődésünk homlokterében.
Hanem most a jövőről, legalábbis annak egy évtizedes távlatáról elmélkedünk, mert arról kaptunk pontos leírást Török Gábortól.
Amikor valamire vágyunk – visszahív-e az a lány, vagy az a fiú, aki tetszik nekünk, nyer-e kedvenc csapatunk a holnapi meccsen –, akkor a hurráoptimizmust visszafogjuk a csalódás elkerülése érdekében, de az „úgysem” szót is kerüljük, nehogy önbeteljesítő jóslat váljék belőle. Egyben biztosak lehetünk: a jövő titokzatos és számunkra, földi halandók számára ismeretlen.
Török Gábor ritkán megszólaló tanácsadó most politológusi hivatására hivatkozva megfestette az ország jövőképét. Megnyilatkozta, mi lehetséges és mi nem. Nincs belátható időtávon belül esély a NER leváltására, ellenben lehetséges a szisztéma Orbán nélküli működtetése. Sőt, „ha oda kerül a sor, akár még Hatvanpusztáról is lehet irányítani az országot – informálisan, mint ahogy azt Jarosław Kaczynski teszi Lengyelországban”. (Azt eddig nem tudtuk, hogy Kaczynski Hatvanpusztáról irányítja Lengyelországot, de örülünk neki, mert a lengyel-magyar történelemnek szép perszonáluniós hagyományai vannak. E baráti viszonynak bizonyára csak ideiglenesen szab határt a különleges orosz katonai hadműveletek megítélése.)
„A rendszer már tart ott, hogy nem szorul rá Orbán napi irányítására… Az alkotó pihenhet, a gép akkor is forog” – e két mondat ugyan jelenidejű, ám egyesek a tartalmát az utópia körébe sorolják, ami mégiscsak egyfajta rejtett jövőidő. Nota bene, a puding minőségét ízlelés útján állapíthatjuk meg. (Álljunk meg itt egy rövid rácsodálkozás erejéig, elképzelve a gépet, amint forog, az esztergályos meg pihen. Ha túltesszük magunkat e csupán gyenge felfogásunk miatt képzavarnak tetsző pörgésen, és rendelkezünk ismeretekkel az embernek az ő tragédiájáról, akkor tudjuk, a politológus a Madách-mű mely szereplőjével tette hasonlatossá regnáló miniszterelnökünket...)
„A hatalom két-három ciklus tudatos, intenzív és agresszív politikájával olyan politikai és pénzügyi erőfölényre tett szert, és annyival innovatívabb az ellenfeleinél, hogy a leváltása egyre valószínűtlenebb. A rendszer berendezkedett. Ha nem történik előre meg nem jósolható esemény – ezt nevezi az irodalom ’fekete hattyúnak’ –, évtizedes távlatban sem várható változás.” Ez egy merész mondat egyrészt, mert az agresszív szónak mégiscsak van egy kis pejoratív hangzása.
Másrészt megnyugtatja a rendszer híveit éppúgy, mint az ellenfeleit. Előbbiek visszaigazolva láthatják 13 éves munkálkodásuk eredményeit, mert van nekik politikai és pénzügyi erőfölényük meg innovativitásuk, amely minőségek nagyjából kizárnak mindenféle váratlanságokat. A hazánkban még mindig meglapuló antineristák viszont joggal mondhatják, a jövő eseményeinek éppen az ismeretlenség, a titokzatosság a legjellemzőbb tulajdonsága.
Nem tagadjuk ugyanakkor, hogy némiképpen irigyeljük mindazokat, akik kijelentéseikkel bizonyítják tudásukat a még be nem következett történésekkel kapcsolatban.
Úgy tűnik, vita van arról, hasznos-e vagy éppen káros a jövőnek e kétkedés nélküli leírása. Nem szeretjük, amikor a krimi olvasása közben „jóakarónk”, aki már tudja a végét, elárulja nekünk a rejtély megfejtését. Persze ha a kedves szomszéd poéngyilkolás közben kacsint egyet, akkor felcsillan a remény, hátha nem is úgy lesz az. Ha pedig a jövőről van szó, azt bizony senki nem olvasta, úgyhogy nincs ok az optimizmus feladására. Vagy az aggodalom sutba dobására.
