5,85 millió forintot szavaztak meg a bicskei polgármesternek
Fideszes képviselő előterjesztésére a nyolc jelenlévő képviselőből heten szavazták meg a fideszes polgármester jutalmát.
Fideszes képviselő előterjesztésére a nyolc jelenlévő képviselőből heten szavazták meg a fideszes polgármester jutalmát.
Probléma adódott a hajtóművet a repülőgép testével összekötő egyik alkatrésszel.
A magyar nyugdíjrendszer összeomlása már a nyakunkon van, komoly változtatásra lenne szükség. A nyugdíjszakértő figyelmeztet: 2038-ban belépnek a nyugdíjasok közé az első Ratkó-unokák.
A nemzetgazdasági miniszter szerint csak fokozatos helyreállásról beszélhetünk.
Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök szerint a tűzszünet kiindulópontja lehet a palesztin állam szélesebb körű elismerésének.
A cég tulajdonosa Kiss László megválasztása után is kapott szerződéseket, miközben üzlettársi viszonyban is maradt a polgármester feleségével.
A volt elnök szerint Amerikának nincs szüksége újabb négy évnyi Donald Trumpra.
Petr Pavel szerint Ukrajna esetében is lehetne úgy eljárni, ahogy az egykori Német Szövetségi Köztársaság NATO-csatlakozása idején.
A veszprémi születésű Navracsics Tibort 2010-ben és 2014-ben is a város országgyűlési képviselőjévé választották, 2010 és 2014 között közigazgatási és igazságügyi miniszter és miniszterelnök-helyettes volt, 2014-ben rövid ideig a külgazdasági és külügyminiszteri posztot is betöltötte.