Három magyar érem a kajak-kenu vb-n szombaton
Kőhalmi Emese arany-, Bragato Giada illetve az Adolf Balázs, Fejes Dániel páros ezüstéremnek örülhetett.
Kőhalmi Emese arany-, Bragato Giada illetve az Adolf Balázs, Fejes Dániel páros ezüstéremnek örülhetett.
Augusztus végéig vállalta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, hogy finanszírozza a kormányrendelet miatt Kocson utcára tett menekültek elszállásolását. Sokan egyéni megoldást keresnek.
Elutasította az Európai Bizottság Magyarország és Szlovákia kérését, szerintük az Ukrajna által kivetett szankció nem veszélyezteti az energiabiztonságot.
A hibát ingyenesen javítják, de egyelőre hiányzik a szükséges alkatrész.
Egy magyar cég is feltűnt az amerikai pénzügyminisztérium legújabb szankciós listáján.
Rogán Antal arról is beszélt, hogy már a kormány asztalán van a szakmunkáshitel terve.
Kiss Lászlót börtönbe akarták vinni, hogy uralhassák Óbudát. Az ő szemükben Kiss legnagyobb bűne, hogy ismét nyert a választásokon.
A Központi Nyomozó Főügyészségen súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt van folyamatban eljárás Győrffy Balázs fideszes EP-képviselő ügyében – erősítette meg a Főügyészség sajtóosztálya.