A gazdasági semlegességről akar nemzeti konzultációt a Fidesz-frakció
A Fidesz-frakció azt javasolja a kormánynak, hogy indítson nemzeti konzultációt a gazdasági semlegességről. A kormánypárt erről a hétfői frakcióülésén szavazott.
A Fidesz-frakció azt javasolja a kormánynak, hogy indítson nemzeti konzultációt a gazdasági semlegességről. A kormánypárt erről a hétfői frakcióülésén szavazott.
Klenc hónap alatt a teljes állomány 22,7 százalékának lett elege a kerítés melletti járőrözésből.
A MÁV szerint járműhiány nem a menetrendhez szükséges állomány, hanem a műszaki tartalék tekintetében állhat elő.
A Magyar Közlekedési Klub elnöke szerint 20-22 járműnek lejár a vizsgája idén és jövőre, de évente csak 4-5-öt szoktak javítani.
A legfőbb ügyész Jakab Péter kérdésére válaszolt.
A Munkáspárt meg 200 példányban kiadta.
Minden évben Grétsy László születésnapján, február 13-án adják át a kulturális, művészeti és tudományos ismeretterjesztő tevékenységével kiemelkedő személynek vagy személyeknek.