Palotaforradalom a Fideszben? – kérdezi Magyar Péter
– aki várja a megfejtést, vajon kinek szól Orbán kötcsei fenyegetése.
– aki várja a megfejtést, vajon kinek szól Orbán kötcsei fenyegetése.
Szerinte a kölcsönzés kamatostul meg fog térülni.
Az ALDI Magyarország több mint kétszáz élelmiszer árát mérsékli tartósan, másrészt szinte valamennyi ruházati termékét egy héten keresztül naponta leárazza, az utolsó napon már minden darab öt forintért lesz kapható majd – közölte az áruházlánc.
A 27 éves színésznő vasárnap halt meg a kórázban, ahová azután szállították, hogy kedden megpróbálta megölni magát. A színház arról írt, hogy a hétfőre és a következő napokra tervezett előadásaik elmaradnak.
Két terrorista lövésekkel autóbuszok utasaira támadt egy jeruzsálemi kereszteződésben hétfő reggel, négyen meghaltak, több mint tízen megsebesültek, egy ember állapota továbbra is életveszélyes - jelentette az izraeli mentőszolgálat hétfő reggel.
Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint a magyar egészségügy állapota jobb, mint amilyennek a "balliberális média" beállítja, miközben elismeri, hogy további fejlesztésekre van szükség. Az Indexnek adott interjúban nyíltan beszélt arról is, hogy gyerekeit zaklatják az iskolában, ami részben politikai indíttatású. Nagyobbik fiát inkább kiíratta a XII. kerületi általános iskolájából.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal (Szuhi) újabb százmilliókat költ kommunikációra Balásy Gyula cégeinél kulcstartóra, bögrére és beszélgetésekre. A hvg.hu cikke szerint idén a korábbinál is nagyobb keretből áldozhatnak kommunikációra.
Hadházy Ákos újabb fotókat tett közzé a Hatvanpusztán álló rezidenciáról. A felvételek ugyan négy évvel ezelőtt készültek, de azóta a komplexum elkészült, és Orbán Viktor családja itt lakik, amikor a birtokot felkeresi.
Felhőszakadás veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye egyes járásaira a HungaroMet Zrt..
Így reagált Orbán Vikotr beszédére a DK elnöke.
Több fideszes képviselő, egy tiszás delegált külsős bizottsági tag, valamint a Podmaniczky Mozgalom frakciójának egyik tagja ellen is összeférhetetlenségi eljárást kezdeményezett Karácsony Gergely. Ugyanakkor a kormánypárt frakcióvezetője, Szentkirályi Alexandra nincsen köztük – értesült a Magyar Hang, melynek a Főpolgármesteri Hivatal megerősítette az értesüléseiket.
Történelmi csúcs született a személyi kölcsönök piacán: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.