Letölthető az uniós védettségi igazolvány
Android alkalmazásokra elérhetővé vált az unió által előírt védettséget igazoló dokumentum. Ha valaki igazolást szeretne, de nem Androidot használ, az nyomtatott formában is igényelheti.
Android alkalmazásokra elérhetővé vált az unió által előírt védettséget igazoló dokumentum. Ha valaki igazolást szeretne, de nem Androidot használ, az nyomtatott formában is igényelheti.
Az oltottsági arány egyedül Budapesten haladja meg a 60 százalékot, miközben Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod megyében az 50-et sem éri el. A Miniszterelnökség a 444-nek megküldte az oltottsági adatokat területi bontásban.
Jelenleg a szárazföldi és tengeri térségek 17 százaléka áll természetvédelem alatt. Az ENSZ ezt emelné 30 százalékra. A környezetvédők szerint a tervezet nem elég merész, mert az egyes kormányok a számukra legkényelmesebb megoldásokat fogják választani, nem pedig a legmegfelelőbbeket.
Megerősítette a magyar kormány nem kötelező vételi ajánlatának megtételét a Budapest Airport legnagyobb tulajdonosa, az AviAlliance nevű, német székhelyű légikikötő-kezelő hétfőn, ám azt is megjegyezte, reméli, hogy továbbra is befektetői pozícióban marad a budapesti repülőtéren – írja az Reuters nyomán az MTI.
A Miniszterelnökség hétfő délutáni közleményében azt írta, a tárgyalások közel voltak a lezáráshoz, de a másik oldal keresztbe tett. Szerintük ugyanis a homofób módosítókkal eltérített pedofilellenes törvény elfogadása után „a Bizottság abszurd követelésekkel állt elő”.
Kedden 0 órától csütörtökön 24:00 óráig másodfokú hőségriasztást rendelt el Müller Cecília országos tisztifőorvos az országban – olvasható a katasztrófavédelem hétfői közleményében.
Szijjártó Péter nem tudja elengedni azt, hogy zárt kapus meccsekre büntették a magyar válogatottat homofób és rasszista bekiabálások miatt. Ezúttal azt írta: „Azok után, hogy nyilvánosságra kerültek a bizonyítékoknak nevezett felvételek, még szánalmasabbnak és gyalázatosabbnak minősíthető az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése.”
Az Európai Bizottság meghosszabbította a magyar nemzeti helyreállítási terv értékelésének határidejét. Az erről szóló jogszabály szerint az értékelésre két hónapja van a brüsszeli testületnek, ez hétfőn éjfélkor lejár - írja a Hvg.
Angol focicsapatok, politikusok, cégek és magánemberek sora áll ki a rasszisták által célba vett, az Eb-döntőn büntetőt hibázó három fiatal játékos - Marcus Rashford, Jadon Sancho és Bukayo Saka -mellett
A Freeszfe Egyesület Emergency Exit diplomamentő programja kapta 2021-ben Magyarországról az Európai Parlament által alapított Európai Polgár díjat, közölte az egyesület hétfő délután.
A holland miniszterelnök elismerte, hogy kormányával hibát követtek el, amikor június végén feloldották a korlátozásokat. „Amiről azt hittük, hogy lehetséges, nem volt az”- ismerte be Mark Rutte.
Botrányosan indult az a pályázat, ami a 2021-2027-es ciklusban először adott lehetőséget a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások számára, hogy uniós forráshoz jussanak fejlesztéseikhez (GINOP_PLUSZ-1.2.1-21)