Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót

Hosszú pereskedés után kiderült Borkai Zsolt vagyona
A lényeg

Hosszú pereskedés után kiderült Borkai vagyona

Évekig tartó hiábavaló pereskedés után a győri önkormányzat végre kiadta Borkai Zsolt volt polgármester 2017-es és 2018-as évről leadott vagyonnyilatkozatát – közölte az Átlátszó, amely még a jachtos szexbotrány idején kérte ki a korábbi fideszes politikusról ezeket az adatokat.

Nem nyomoz a rendőrség a Biodóm és a felújított hármas metrószerelvények miatt sem
A lényeg

Nem nyomoz a rendőrség a Biodóm miatt sem

Bűncselekmény hiánya miatt nem indít nyomozást a rendőrség a városligeti túlárazott Biodóm és a hármas metró kocsijainak felújításával kapcsolatban sem -  jelentette be pénteki sajtótájékoztatón Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes.

Története legjobb negyedéves eredményét érte el a MOL
A lényeg

Szárnyal a MOL

A második negyedévben is jelentősen növelte a bevételét a Mol, így az 505 milliárd forintot meghaladó első féléves EBITDA (kamat, az adók, és az értékcsökkenés előtti üzemi eredmény) több mint kétszeresen múlta felül a tavalyi azonos időszak eredményét – derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett jelentésből.

Újabb magyar a dobogón: Kovács Sarolta öttusázó bronzérmes
A lényeg

Kovács Sarolta öttusázó bronzérmes

A női ottusázók versenyében Kovács Sarolta harmadik lett a tokiói nyári olimpián. Ez a bronz a magyar öttusázók 23. olimpiai érme. A szám másik magyar indulója, Gulyás Michelle a 12. lett. 

 Márki-Zay Péter beáll Karácsonyék mögé
A lényeg

Márki-Zay Péter beáll Karácsonyék mögé

Márki-Zay Péter, a Csongrád-Csanád megyei 4-es választókerület legesélyesebb jelöltje úgy döntött, hogy amennyiben az Új Világ Néppárt nem tud frakciót alakítani 2022-ben, a Párbeszéd Magyarországért frakciójában fog dolgozni Karácsony Gergelyék mellett.

Hadházy: Sűrűn teremnek mostanában a gyanúsított polgármesterek Szabó Zsolt fideszes képviselő körül
A lényeg

Hadházy a "szétlopott minipiacokról" posztolt

Polt Péter legfőbb ügyész Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő parlamenti kérdésére árulta el, hogy 2014 óta indult büntetőeljárásokban három polgármestert is gyanúsítottként hallgattak ki, azok közül a településvezetők közül, akik Heves megyei 3. számú országgyűlési egyéni választókerülethez tartoznak. További hat polgármestert pedig tanúként hallgattak ki.

Az MNB 58 millió forintra büntette a Gránit Bankot
A lényeg

Az MNB 58 millió forintra büntette a Gránit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az intézménynél lefolytatott átfogó vizsgálata során hiányosságokat talált a Gránit Banknál, amelyek miatt mintegy 58 millió forint bírságot szabott ki az intézményre - írja a HVG.

Véget ért Péterfalvi szabadsága, megindította az adatvédelmi vizsgálatot a Pegasus-ügyben
A lényeg

Véget ért Péterfalvi szabadsága, dolgozik

Közel három héttel az első cikk megjelenése után hivatalból vizsgálatot indított a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a Pegasus nevű kémprogram körül kialakult botrány miatt. A hatóság elnöke, Péterfalvi Attila a csütörtökön megjelent közleményben azt írja: az üggyel kapcsolatban a vizsgálati eljárás végéig a hatóság egyéb információt nem közöl.