„Klubrádió
A lényeg

Zavargások Ukrajnában

21/02/2020 14:21

| Szerző: MTI

Vuhanból hoztak haza embereket, nem tetszett a helyieknek.

Kilenc rendőr megsebesült, és 24 embert őrizetbe vettek, amikor zavargásba torkollott a helybeliek tiltakozása egy kelet-ukrajnai településen amiatt, hogy a hatóságok falujuk szanatóriumában akarják elhelyezni el a kínai koronavírus-járvány gócpontjából, Vuhanból elhozott 45 ukrán és 27 külföldi állampolgárt - hozta nyilvánosságra ma az ukrán belügyminisztérium.

A Poltava megyei Novi Szanzsariban helyi lakosok - egyes források szerint más településről érkező felbujtókkal együtt - felgyújtott barikádokkal torlaszolták el a szanatóriumhoz vezető utakat, az evakuáltakkal érkező buszokat pedig kövekkel dobálták meg, a járművek több ablakát is betörve, közben a rendfenntartókkal is összecsaptak. Utóbbiak végül erőszakot alkalmazva megtisztították az utat, és sikerült bejuttatniuk a szanatóriumba az evakuáltakat.  A kilenc sebesült rendőr közül öten további kórházi ápolásra szorulnak.    Ma már lecsillapodott a helyzet a településen, senki sem tüntetett, de a rendőrség és a nemzeti gárda továbbra is megerősített szolgálatot tart, mintegy 200-an járőröznek a faluban - közölte a belügyminisztérium.