"Szabad sajtó, szabad civilek" – az "átláthatósági" törvény ellen tiltakoztak a parlamentben
27/05/2025 12:18
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
Magyarország egy szuverén, demokratikus jogállam, ezt bizonyítja az elmúlt 15 éves működés is – mondta egy KDNP-s képviselő.
Civil akcióval kezdődött kedd délelőtt az átláthatóságinak nevezett törvényjavaslat részletes bizottsági vitája. Ez az a törvény, amely segítségével a kormány ellehetetlenítheti a jövőben azokat az újságokat és civil szervezeteket, amelyek szerintük veszélyeztetik az ország szuverenitását.
„Szabad sajtó, szabad civilek” – molinóval tiltakoztak civilek az ún, átláthatósági törvény részletes parlamenti vitájának elején az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának ülésén kedden.
Vejkey Imre, a bizottság KDNP-s elnöke rövid szünetet rendelt el, és figyelmeztette a civileket, hogy tilos ilyen eszközt használni a bizottsági ülésen. Szabó Szabolcs (Momentum) a vitában azt mondta: az ellehetetlenítési törvény sérti az uniós jogot, a parlament házszabályát, a jogalkotásról szóló törvényt, és a visszamenőleges jogalkotás is teljesen törvényellenes. A DK-s Rónai Sándor hozzátette: ez a törvény az Alaptörvénynek és a nemzetközi jognak sem felel meg, súlyosan bántja Magyarországot, a maradék szabad sajtót, és egy nyílt támadást indít a civil szervezetekkel szemben.
Rónai szerint a törvény elfogadásával Magyarország egy ócska diktatúrává válik. Vejkey ezt visszautasította, kijelentette, hogy Magyarország egy szuverén, demokratikus jogállam, ezt bizonyítja az elmúlt 15 éves működés is.
A momentumos Cseh Katalin elmondta, a javaslat szembemegy az uniós kötelezettségekkel, ráadásul a módosítás korlátozza az adófizető állampolgárokat is. "Pont az ilyen javaslatok miatt csökken az önök népszerűsíge olyan mértékben, hogy ilyen javaslatokhoz kell folyamodniuk.” mondta, hozzátéve: eggyőződése, hogy a törvény elfogadása újabb lépés lenne az EU-ból való kisodródás felé.
Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára ragaszkodott hozzá, hogy a javaslat megfelel a Házszabálynak. Szabó Tünde előterjesztőként arról beszélt, hogy a külföldi személy fogalmából kikerültek a határon túli magyarok. Szerinte ez a törvény szervezetekre vonatkozik, ezért a youtubereknek nem kell aggódniuk. Mivel az elmúlt 15 évben sajtószabadság volt, ezért emiatt továbbra sem kell aggódni senkinek. Répássy a civilek tiltakozásáról azt mondta, azok az üzenetek vagy tévedésen alapulnak, vagy „egy összeesküvés-elmélet” részei a törvény ellen. Elképzelhető, hogy a törvényalkotási bizottság tovább szűkíti az érintettek körét. A módosítók a kormánypárti képviselők többségének támogatásával 8 igen és 3 nem mellett átmentek a bizottságon.
