Semmi köze Epsteinhez – állítja Gundersen, a norvég producer
2/02/2026 15:12
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
Gundersen az elmúlt években több magyar filmen is dolgozott producerként, produkciós cége, az Alphaville Virtual Studios Kft. pedig a levelezésben említett Király utcai lakásba van bejegyezve.
Nincs kapcsolat Jeffrey Epsein és Haakon Gundersen között, közölte a magyar kötődésű norvég filmproducer produkciós cége egy lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményben.
A január 30-án nyilvánosságra hozott több millió oldalnyi Epstein-dokumentumok között magyar szálak után kutatva bukkantunk Epstein és Gundersen levelezésére. A több mint öt évet felölelő üzenetváltások során egyebek mellett egy Gundersenhez köthető Király utcai lakás is többször szóba került, melynek kapcsán egy konfliktus is kialakult kettejük között.

Gundersen az elmúlt években több magyar filmen is dolgozott producerként, produkciós cége, az Alphaville Virtual Studios Kft. pedig a levelezésben említett Király utcai lakásba van bejegyezve.
„Haakon Gundersen soha nem kötött semmilyen megállapodást, nem vett részt semmilyen projektben és nem létesített semmilyen gazdasági kapcsolatot Jeffrey Epsteinnel. Jeffrey Epstein soha nem látogatott meg olyan ingatlant vagy vállalatot, amely Haakon Gundersen tulajdonában van vagy hozzá kapcsolódik” – áll a cég közleményében.
„Jeffrey Epsteint Haakon Gundersennek mint potenciális kapcsolatteremtőt mutatták be, aki szilícium-völgyi befektetőket szerezhetne neki, de ez soha nem valósult meg. Nem gyűjtöttek, nem kaptak és nem ígértek pénzt. A finanszírozás által támogatandó projektek így soha nem valósultak meg. Ennek ellenére Jeffrey Epstein fenyegetőzött és pénzt követelt Haakon Gundersentől. A fenyegetéseket soha nem hajtották végre, és pénzt sem fizettek ki” – zárul a közlemény.
Az Epstein-aktákban egyébként Orbán Viktor neve is felbukkant egy ponton.
