Orbán egykori energetikai nagykövetét alkalmazná a Tisza
9/10/2025 09:18
| Szerző: Klubrádió
A Tisza Párt együttműködésre készül Orbán Anitával, a Vodafone globális kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatójával, aki korábban a második Orbán-kormány utazó nagykövete volt az energiabiztonsági ügyek területén - tudta meg a HVG.
A párt a lapnak küldött megkeresésére azt írta, Magyar Péter a működő és emberséges Magyarország program kidolgozásakor több, nemzetközileg elismert magyar szakember véleményét is kikéri, köztük Orbán Anitáét is, aki külügyi és energetikai kérdésekben segíti a munkát. A Tisza Párt ugyanakkor hangsúlyozta: a szakember nem tagja a pártnak, és formális kapcsolat sincs köztük.
A HVG azt írta, Orbán Anita jelenleg Londonban dolgozik a Vodafone csoport globális igazgatójaként, ahol a vállalat kormányzati kapcsolataiért, fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási programjaiért felel. Emellett igazgatósági tag a prágai Draslovka vegyipari cégben.
A szakember korábban a magyar Vodafone vezérigazgató-helyettese volt, majd a vállalat állami és 4iG-s felvásárlását követően került a londoni központba. Több mint húsz éve dolgozik nemzetközi energetikai és távközlési területen, és rendszeresen szerepel a Forbes „legbefolyásosabb magyar üzleti szereplők” listáján.
Orbán Anita 2008-ban az Egyesült Államokban jelentette meg könyvét, Power, Energy, and the New Russian Imperialism címmel, amelyben élesen bírálta Vlagyimir Putyin orosz hatalmi törekvéseit. A szakember korábban a Fideszhez is kötődött: a 2010-es választásokon egyéni jelöltként indult volna, de egészségügyi okokra hivatkozva visszalépett. Később a Külügyminisztériumban kapott feladatot, ahol energiabiztonsági utazó nagykövetként dolgozott több külügyminiszter idején is.
A most 51 éves, háromgyermekes szakember a politikától évek óta távol tartja magát, de a hírek szerint a Tisza Párt szakpolitikai tanácsadóként számítana tapasztalataira – főként külpolitikai és energiaügyi kérdésekben.
