Köszönjük, hogy támogattak minket.
A lényeg

Orbán egy meghasadt személyiség, akire a fiatal demokrata helyett egy öreg autokrata néz vissza a tükörből

30/04/2025 11:46

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Bárkay Tamás

– mondja Nagy Ervin.

Orbán Viktor „tizenöt évig próbálta türtőztetni magát, most végre kibukott belőle, hogy szíve szerint leszámolna az ellenzékkel. Mondjuk úgy, hogy kicsit oroszos mostanában a tempó” – mondta a Magyar Hangnak adott interjújában Nagy Ervin.

A színész úgy látja, hogy „az orbáni gyűlöletpolitika egyre gátlástalanabb az ellenzékkel szemben. Azzal az ellenzékkel, amelynek eszmeiségével egykor ő is mélyen egyetértett. A miniszterelnök úr egy meghasadt személyiség, akinek a tükörképe minden reggel a szemébe nevet, mert a fiatal demokrata helyett egy öreg autokrata néz vissza rá. De ha egy ködös délután, mint a novellában, egyszer szembetalálkozna fiatal önmagával, nehéz beszélgetésben lenne része. Nyilván azért gyűlöl minket, mert a Tisza Párt szellemisége

emlékezteti arra az ifjú demokratára, akit mára megtagadott”.

Nagy Ervin
 
Nagy Ervin
Fotó: Klubrádió/Mátyus László
 

Nagy Ervin (akinek Lázár Jánosról sincs túl jó véleménye), azt mondta:  „megpróbálhatják ellenünk uszítani a választóikat, de ez sem fog beválni. Bayer Zsoltra is csak néhány százan voltak kíváncsiak a Millenárison. Besült a csodafegyverük.”

El tudja képzelni, hogy megpróbálják jogi eszközökkel megakadályozni a Tisza Párt indulását, „de akkor hamar visszakozni kényszerülnek majd. Akkora felháborodást okozna, ha megakadályoznák a Tisza indulását, hogy azt még Orbán Viktor sem kockáztatná meg” – derül ki az interjúból ugyancsak.

Nagy Ervin kedden exkluzív interjút adott a Klubrádiónak.