Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Megfosztották megbízatásától Orbán boszniai szerb szövetségesét

6/08/2025 12:01

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Bárkay Tamás

Plusz hat évre eltiltották közhivatal viselésétől.

Megfosztotta megbízatásától Milorad Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét az ország választási bizottsága szerdán,   azután, hogy múlt héten a fellebviteli bíróság másodfokon is egy év börtönbüntetésre ítélte, illetve hat évre eltiltotta közhivatal viselésétől Dodikot.

A döntés után a boszniai szövetségi parlamentnek meg kell erősítenie a döntést, és előrehozott elnökválasztást kell kiírni.

A politikus még fellebezhet a CIK döntésével szemben, ebben az esetben az csak akkor lesz jogerős, ha lezárult a fellebbezési folyamat. Ezután a választási bizottság köteles kihirdetni az előrehozott választások időpontját, aminek legkésőbb 90 napon belül meg kell történnie. Dodik már korábban jelezte, „amennyiben a központi választási bizottság előrehozott választásokat ír ki, azokat a boszniai Szerb Köztársaságban nem fogjuk megtartani mindaddig, amíg én vagyok az elnök.”

Dodik ellen azért indult eljárás, mert az ügyészség szerint nem nem hajtották végre a nemzetközi közösség főképviselőjének döntéseit. A vádak szerint Dodik nem volt hajlandó figyelembe venni – a törékeny államszervezet felett gyámkodó – Christian Schmidt főképviselő döntéseit, és aláírta a nemzetközi főképviselő intézményének és hatásköreinek elutasításáról szóló törvényt.

 
 

A boszniai törvények szerint az egy évnél nem hosszabb büntetések esetén az elítélt kérvényezheti, hogy a büntetés letöltése helyett pénzbüntetést fizessen, így a köztudottan vagyonos Dodik kb 18 ezer eurónak megfelelő összeggel (kb. 7,2 millió forint) megúszhatja a büntetést.

Dodik a magyar kormánnyal is jó viszonyt ápol,  legutóbb kedden fogadta  a Karmelitában Orbán Viktor. Idén február 24-én 70 magyar TEK-es terrorelhárító lépett be Bosznia-Hercegovinába, a hivatalos indoklás szerint kiképzés és gyakorlat céljából. Az időzítés jelentős diplomáciai vihart kavart, mivel a magyar TEK megjelenése épp a bírósági ítélethirdetés idejére esett, így sokan azt sejtették, Orbán szintén oroszbarát szövetségesét, Dodikot akarták kimenekíteni.  – írja az MTI

Orbán szerint Dodikot azért ítélték el, mert nem volt hajlandó úgy táncolni, ahogy Brüsszel fütyült.