„Köszönjük
A lényeg

Már két hajléktalan fiatalnak jutott lakás a Hősök terén tartott tüntetésen összegyűlt adományokból

22/06/2024 03:49

| Szerző: Klubrádió

Már két lakást vettek utcára kényszerült fiataloknak a február 16-i influenszertüntetés szervezői. Az „Odakint most szörnyek járnak” megmozdulás szervezői az Utcáról Lakásba Egyesülettel hirdettek közös adománygyűjtést.

A kegyelmi botrány utáni időszakban azért indították az akciót, hogy egy egykori bántalmazott, hajléktalanként élő fiatal életét megmentsék, illetve a lakhatását biztosítsák. A cél az volt, hogy két nap múlva összejöjjön 25 millió forint, de alig egy órával a gyűjtés indítása után 27 millió forintnál tartottak. A végső adományösszeg 203 millió forint lett.

A gyűjtés minden várakozásukat felülmúló sikere arra sarkallta a szervezőket, hogy ne csak egy-egy bajbajutottnak segítsenek, hanem a befolyt összegből programot indítsanak a rászorulók támogatására – írta meg a Blikk.

Az Instagramon a Bántottak nevű oldal – amit kifejezetten azért hoztak létre, hogy olyan áldozatoknak segítsen, akiket gyerekként molesztáltak – egy napig megnézhető Instagram-sztorijában most az egyik februári felszólaló, Osváth Zsolt jelentkezett be egy videóval, amelyben közölte:

"Képzeljétek el, most már nem az első, hanem a második olyan lakásban vagyok, amit az Utcáról Lakásba Egyesület vásárolt meg abból a pénzből, amit a Hősök terén gyűjtöttünk. Azt nem árulom el, hol vagyunk pontosan, és nyilván a kedvezményezettek nevét sem, így állapodtunk meg az ő védelmük érdekében, de majd egy nagyobb összefoglalót fogtok kapni erről."

 
Odakint most szörnyek járnak -
 
Kiállás az áldozatokért, a gyerekekért, az egészséges társadalomért a Hősök terén Budapest, 2024.02.16.
Fotó: Klubrádió/Mátyus László