Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Letartóztatták Dunaújváros alpolgármesterét

2/02/2026 06:34

| Szerző: Klubrádió

A bíróság harminc napra elrendelte Mezei Zsolt, Dunaújváros alpolgármesterének letartóztatását – közölte az ügyészség a Magyar Nemzettel. A Demokratikus Koalíció politikusát a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vesztegetés elfogadásának gyanújával hallgatta ki, majd vette őrizetbe.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a hatóságok csütörtökön házkutatást tartottak az alpolgármesternél, ezt követően gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt indult.

A gyanú egy, a dunaújvárosi közutak síkosság-mentesítéséhez kapcsolódó közbeszerzési eljárással függ össze. Az ügyészség szerint egy gazdasági társaság 2020 novembere és 2024 márciusa között vállalkozási szerződés alapján látta el ezt a feladatot, éves szinten mintegy ötvenmillió forint értékben.

A nyomozó ügyészség állítása szerint Mezei Zsolt 2024 januárjában jelezte a cég vezetőjének, hogy azt szeretné, ha a vállalkozás a következő közbeszerzési eljárásban is indulna. A gyanú szerint az alpolgármester ezért cserébe ötszázezer forintot kért, amelyet az ügyvezető át is adott. A vállalkozás ezt követően elnyerte a megbízást.

Az ügyészség szerint a polgármester további pénzügyi igényt támasztott a cégvezetővel szemben. A téli, öthónapos időszakra vonatkozóan havi ötmillió forintot kért volna, amit a cég vezetője már nem fogadott el. Az ügy ebben a szakaszban jutott a hatóságok tudomására.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint fideszes megtorlásról van szó.