Köszönjük, hogy támogattak minket.
A lényeg

Kizárták a Kormányinfóról a 24.hu munkatársát

10/04/2025 10:38

| Szerző: Klubrádió

A 24.hu nem küld mást sem az eseményre.

Vitályos Eszter kormányszóvivő az előző Kormányinfó után jelezte Nagy Gergely Miklósnak, hogy legközelebb másik újságírót küldjön a portál az eseményre, de a lap már akkor tudatta, a szerkesztőség integritásának alapja, a sajtószabadság minimális feltétele, és a főszerkesztőnek van joga eldönteni, kit küld tudósítani, így újra Nagy Gergely Miklóst regisztrálták a rendezvényre. A sajtóiroda azonban közölte: nem fogadja el a regisztrációját. Bár felajánlották a lehetőséget, a 24.hu nem jelöl senki kérésére másik újságírót egy sajtótájékoztatóra, ezért úgy döntöttek, nem vesznek részt a Kormányinfón – tudatta a lap.

 
Nagy Gergely Miklós kezéből ki akarták venni a mikrofont, pedig Gulyás Gergely hajlandó volt válaszolni a kérdésére
 

A legutóbbi Kormányinfón megpróbálták kivenni az újságíró kezéből a mikrofont, amit ő nem adott át, és feltette az utolsó kérdését, amire Gulyás Gergely miniszter válaszolt is. A közvetítésben azonban elnémították a tudósító hangját.

Az indoklás szerint Nagy Gergely Miklós a március 27-ei Kormányinfón tanúsított minimális etikai és erkölcsi elvárásoknak nem megfelelő viselkedése miatt nem engedik be a tájékoztatóra.