„Klubrádió
A lényeg

Kétszer is emelkedhet idén a gáz ára az átlagfogyasztás felett

9/08/2022 12:48

| Szerző: Klubrádió

Egy friss kormányzati közlemény arra hívja fel a figyelmet, hogy nem egységesen 747 forint/köbméter lesz augusztus és december között az átlagfogyasztás feletti részre a lakossági gáztarifa, mint ahogy azt Németh Szilárd rezsicsökkentési kormánybiztos is bejelentette – írja a Portfolio.

Július 21-én megjelent a kormányrendelet a rezsicsökkentés végéről és az új szabályokról, Németh Szilárd rezsibiztos be is jelentette, hogy konkrétan mennyit kell fizetnünk augusztustól az áramért és gázért. Azt mondta, hogy augusztus és december között az átlagfogyasztás feletti részre úgynevezett “lakossági piaci árat” fizetünk a gázért, ami köbméterenként 747 forint lesz.

Ezzel szemben a Technológiai és Ipari Minisztérium egyik friss közleménye alapján az átlagfogyasztás feletti hányad augusztusban és szeptemberben a 747-nél kevesebb, 732,4 forint lesz köbméterenként, a fűtési szezonnak számító október-november-decemberben viszont 752,5 forint.

Pixabay
 

“Ez tehát azt jelenti, hogy az éves szinten 1729 köbméternél többet fogyasztók esetén júliusról augusztusra lesz az első komoly áremelés (hiszen elosztási területtől függően 99,95 - 104,65 forint/köbméter helyett 732,4 forint lesz a gáz ára), majd ehhez képest egy további kismértékű áremelés is bekövetkezik 752,5 forintra szeptemberről októberre” – írja a Portfolió.