Hadházy szerint titkolta a MÁV, hogy kisiklott egy vonat
15/10/2025 19:08
| Szerző: Klubrádió
A MÁV szerint eltussolásról szó sincs, és annyi történt, hogy egy utasok nélküli szerelvény egyik kocsija tolatás közben "siklott".
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő információi szerint hajnalban, Balassagyarmatnál kisiklott egy motorkocsi. Azt írta, az esetnek nyoma sincs a Mávinformon, úgy értesült, csak rövid ideig lehetett ott erről olvasni, aztán gyorsan leszedték.
Hadházy elment a helyszínre, ahol egy vasutas megerősítette neki a kisiklás tényét, de aztán egy kollégája felszólította, hogy ne mondjon semmit, majd mindketten bezárkóztak.
A Telex is megkereste az üggyel kapcsolatban a MÁV-ot. Azt válaszolták, hogy a szerda hajnali órákban „műszaki mentés miatt szünetelt a vasúti forgalom a 75-ös számú vasútvonalon Balassagyarmat és Drégelypalánk között”, mert egy utasok nélküli szerelvény egyik kocsija tolatás közben „siklott”.
Nem kisiklást írtak, ugyanis „a jármű egyik kereke valóban elhagyta a sínpályát, a jármű egésze ugyanakkor a pályán maradt, nem dőlt meg”. Azt írták, az érintett kocsiban nem keletkezett kár, a pályaszakasz csak kisebb mértékben rongálódott, és ezt a MÁV dolgozói gyorsan elhárították, személyi sérülésnek pedig még „a veszélye sem állt fenn”. Kiemelték viszont, hogy „ilyen mértékű siklásnak sem szabad megtörténnie”, és már vizsgálják az okokat. Nem kizárható, hogy emberi mulasztás okozta a balesetet, de ezt még nem lehet biztosan kijelenteni.
Azt írták, hogy ellentétben azzal, amit Hadházy állít, „eltussolásról szó sincs”. Képernyőképet is küldtek arról, hogy a vonatsiklásról szóló hír ott volt a MÁV-csoport honlapján és a Mávinformon is. Szerintük azért nem terjedhetett el ennek a híre, mert „a műszaki mentés gyorsan befejeződött, a déli órákra az eredeti forgalmi rend is helyreállt, az autóbuszos pótlás kevés utast érintett”. Ez az oka annak is, hogy a Mávinform-tájékoztatás is kikerült a hírfolyamból.
