Fordulat Józsefvárosban: a fideszes képviselő beszereli a kapcsolókat és az ajtófélfákat az általa kibelezett lakásba
12/03/2025 18:48
| Szerző: Klubrádió
Kecskeméti László fideszes képviselő azt mondta, megvásárolja, majd beszereli a villanykapcsolókat, ajtófélfákat, ajtókat az általa hosszasan szolgálati lakásként bérelt lakásba, ahonnan azokat kiszerelte, leszerelte, elvitte.
Kecskeméti 2019-ig kedvezményes díjért bérelhetett önkormányzati szolgálati lakást, a szolgálat ideje lejárt, a képviselő viszont nem költözött ki onnan. Ment a huzavona, pereskedés, aminek a vége egy jogerős bírósági ítélet lett: ki kell költöznie.
Kedden mi is beszámoltunk róla, hogy Józsefváros alpolgármestere szerint Kecskeméti László helyi fideszes képviselő úgy költözött ki egy önkormányzati lakásból, hogy előtte, mint fogalmazott, kiadhatatlanra csupaszította azt. "Kecskeméti felelni fog azért, hogy még az ajtófélfákat, a villanykapcsolókat, de még a konnektorokat is magával vitte" – helyezte kilátásba Sátly Balázs.
Kecskeméti László szerint viszont a harmonikaajtókat és a konyhaszekrényt ő építette be, így el is vihette. A konnektorokról ugyanakkor nem beszélt a fideszes politikus, azt viszont elmondta, hogy szerinte karaktergyilkossági kísérlet zajlik ellene.
Legutóbbi bejegyzésében viszont már arról ír Kecskeméti, hogy: „MEGVÁSÁROLOM és szakember bevonásával FELSZERELEM a hiányzó kapcsolókat, dugaljakat, illetve szintén szakember bevonásával BEÉPÍTEM az általam leadott ajtókat a JGK Zrt. műszaki raktárából.”
Nem az eredetieket viszi vissza, mert „az általam vásárolt nagy értékű okos-otthon kapcsolók és dugaljak, az általam méretre szabott, készíttetett és beépített harmonika ajtók, gardrób és konyhabútor az új otthonunkban beépítésre kerülnek.”
Szerinte a lakás egyébként tökéletesen alkalmas az önkormányzati hasznosításra jelen állapotában is, de megteszi az említetteket a helyiek érdekében:
„Úgy gondolom az egyik félnek ENGEDNIE KELL, és én most a JÓZSEFVÁROSIAK ÉRDEKEIT nézem.”
(Kiemelt kép: Facebook)