Feltűnően alacsony hozamhoz jut az Óbudai Egyetem alapítványa, a 4iG járhatott jól
3/10/2025 16:06
| Szerző: Klubrádió
Mindössze három százalékos elvárt éves hozam illeti meg a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítványt több mint 136 milliárd forint névértékű, különböző magántőkealapokban tartott vagyona után – tudta meg a 24.hu.
Az alapítványnak korábban adott 200 milliárd forintos vagyonból 136 milliárd esetében csak három százalékos az elvárt hozam, ami rendkívül alacsonynak számít az elérhető piaci hozamokhoz, de még a kockázatmentes állampapír garantált hozamához képest is.
Azt írták: a hozamra (egy alap kivételével) csak a futamidő lejárta után, a 2040-es években lesz jogosult az egyetemi alapítvány. Az ehhez hasonló nagyságrendű, 2,5 százalékos hozamú kötvények miatt az Állami Számvevőszék tavasszal súlyosan elmarasztalta a Matolcsy György volt jegybankelnökhöz kötődő kecskeméti Neumann János Egyetemért Alapítványt.
Az ügyben a 24.hu szerint nagy szerepet játszhatott az azóta már a Magyar Nemzeti Bank elnöki tisztét betöltő Varga Mihály, aki akkoriban egyszerre volt pénzügyminiszter és a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Az Óbudai Egyetem alapítványa a kecskeméti egyetemmel ellentétben készen kapta az alapokat és az általuk kibocsátott befektetési jegyeket 2021-ben egy, a Pénzügyminisztérium alá tartozó állami cégtől. Varga tehát egyszerre volt a kibocsátói és befogadói oldalon. Az ideálisnak nem nevezhető hozamokat is 2021-ben rögzítették, még azelőtt, hogy a Pénzügyminisztérium alá tartozó állami cég átadta volna az alapítványi fenntartásba került egyetemnek a befektetési jegyeket.
A portál szerint az ügy nyertese a 4iG Nyrt. és annak vezetője, Jászai Gellért lehetett, mivel mire az alapítvány hozzájutott hivatalosan a 200 milliárd forintos vagyonhoz, abból 64 milliárd, azaz közel egyharmada máris beolvadt a Jászaihoz tartozó iG COM Magántőkealapba egy salátatörvény révén.
(Kiemelt kép: Óbudai Egyetem / Facebook)
