LMP:egyesíteni kell a szociális és az egészségügyi bértáblát
Az LMP a szociális és az egészségügyi bértábla egyesítését követeli a kormánytól.
Az LMP a szociális és az egészségügyi bértábla egyesítését követeli a kormánytól.
Minden korábbinál jelentősebb béremelést ígér a szakképzésben dolgozó pedagógusoknak és oktatóknak a kormány.
Petíció indult a Liget Projekt megmentéséért, a vidéki kezdeményezést most maga a Liget Budapest Facebook-oldala is megosztotta. Ezt ugyanaz a Városliget Zrt. működteti, amely korábban azt nyilatkozta, a fővárosnak nincs a kezében semmilyen eszköz a városligeti múzeumi negyed építésének megállítására, nincs joghatósága az ügyben. Az október 30-án indult kezdeményezést eddig 6700-an írták alá.
Petíció indult a Liget Projekt megmentéséért, a vidéki kezdeményezést most maga a Liget Budapest Facebook-oldala is megosztotta. Ezt ugyanaz a Városliget Zrt. működteti, amely korábban azt nyilatkozta, a fővárosnak nincs a kezében semmilyen eszköz a városligeti múzeumi negyed építésének megállítására, nincs joghatósága az ügyben.
Budafok-Tétény fideszes vezetése is csatlakozik a kilakoltatási moratóriumhoz. Eddig kizárólag ellenzéki vezetésű kerületek, Józsefváros, Újbuda, Erzsébetváros és Pesterzsébet polgármestere döntött így.
Csaknem 13 ezer újabb sertés elpusztításáról döntött a romániai állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság, miután afrikai sertéspestis vírusát mutatták ki farmokon.
Vasárnap estig több közlekedési változás lesz érvényben a fővárosban a mindenszenteki és halottak napi megnövekedő forgalom miatt - közölte a BKK.
Költségtérítési elszámolás jogcímén 8,105 milliárd forintot kap a költségvetésből a MÁV-Start – derül ki az október 31-én este megjelent kormányhatározatból.
Bécsben vagy Tirolban akár tízezer eurót is fizethet az, aki megszegi a törvényt.
Megkapta a királyi jóváhagyást, így törvényi erőre emelkedhetett a december 12-re tervezett előrehozott választás Nagy-Britanniában - írja a Sky News.
Varga Judit szerint: gyorsabb, kiszámíthatóbb lesz a közigazgatási bíráskodás, nem lesznek önálló közigazgatási bíróságok
Erkölcsileg szilárd, KGB-s kollégái tiszteletét kiérdemlő embernek írta le Vlagyimir Putyint egy frissen nyilvánosságra hozott Komszomol-jellemzés.