Egy nap alatt 800 ezren látták az Orbán család gazdagodásáról szóló filmet
8/02/2025 10:54
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
A Direkt36 filmjének megjelenése napján érezte úgy a Tiborcz-féle BDPST Group, hogy ideje megmutatni budai elit klubja előnyeit.
A Direkt36 tényfeltáró központ egyéves munkával készítette A dinasztia című dokumentumfilmet Orbán Viktor miniszterelnök családjának üzleti tevékenységéről (itt megtekinthető). Ebben kiemelten foglalkozik Tiborcz Istvánnak, a kormányfő vejének gazdagodásával, és felidézik, milyen szerepet játszottak ebben olyan közbeszerzések, amelyeket az EU ellenőrei súlyosan szabálytalannak találtak.
Az előző hetekben beharangozott film péntek reggel került fel a YouTube-ra, kicsit több mint 24 óra alatt már 850 ezren látták.
A filmre reagáltak fideszes illetve kormányzati szereplők is.
Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerint az A dinasztia című film "az ukrán állam lejárató kampányának első eleme".
Vitályos Eszter kormányszóvivőt a Hír TV-nek azt mondta, még nem látta a filmet, ugyanakkor a parlament nemzetbiztonsági bizottságában néhány nappal korábban a titkosszolgálatok információi alapján arról beszéltek, hogy „különböző szervezetek különböző pénzekből beavatkoznak a magyar politikába. Ez részben rímelt arra, amit Menczer mondott – ő Kocsis Máténak, a Fidesz frakcióvezetőjének szintén a nemzetbiztonsági bizottság ülésén elhangzottakról szóló tájékoztatására alapozta elméletét. Bár Vitályos magyarázatában nem az ukrán állam szerepelt. "Mint az köztudott, három irányból is kapnak ezek az NGO-k, civil szervezetek és a hozzájuk köthető médiamunkások forrásokat. A Soros-birodalomból kapnak, kaptak eddig az amerikai kormánytól, és most már kapnak Brüsszelből is" – idézte a szóvivőt a Telex.
A film foglalkozik Tibocz István cégének, a BDPST Groupnak az exkluzív klubjával is, rejtett kamerával sikerült bejutnia a Direkt36-nak a Botaniq-ba. A felvételen az egyik munkatárs arról beszél, előfordult, hogy "illegális szerencsejáték" zajlott a helyen.
A BDPST Group pénteken azt írta, határozottan cáfolják, hogy "a BOTANIQ Budai Klubban illegális szerencsejáték zajlott volna". Közölték, hogy a klubban zajló tematikus esteken "valós tét nélkül, zsetonokkal, játékpénzzel zajlik a tevékenység, pusztán rekreációs célból".
Érdekesség, hogy ezek után, épp pénteken jelent meg a Turizmus.com oldalon egy cikk "A BDPST Group megmutatja exkluzív budai privát klubját belülről – videó" címmel. Úgy tűnik a cég úgy látta jónak, ha most kerül nyilvánosságra a klub előnyeit bemutató anyag.
A Direkt36 filmjét megnézhetik az alábbi lejátszóra kattintva.
Az oknyomozó műhely idén lett 10 éves, ennek kapcsán beszélgettünk nemrég az egyik alapítóval, A dinasztia egyik készítőjével, Pethő Andrással a Reggeli személyben.