„Klubrádió
A lényeg

Eddig több mint 15 ezren jelentkeztek szavazatszámlálónak

13/01/2022 19:18

| Szerző: Klubrádió

Már több mint 15 ezren regisztráltak szavazatszámlálónak, és közülük 11 ezren megadták a szükséges adataikat, beleértve azt is, hogy hol szeretnének számolni – közölte a 20k mozgalom csütörtökön.

Tavaly ősszel, az előválasztás után vált igazán ismertté a 20k mozgalom, amely azzal a céllal jött létre másfél évvel ezelőtt, hogy az idei országgyűlési választásokon minden szavazókörben „legalább kettő, az ellenzéki összefogást támogató szavazatszámláló őrködjön a szavazás tisztasága felett” – összegezte a 444.

Ahhoz, hogy ez a célt elérjék, 20 ezer emberre lesz szükségük. A mozgalom csütörtök délelőtt, 80 nappal a választások előtt tette közzé legfrissebb összesítését, eszerint már több mint 15 ezren regisztráltak szavazatszámlálónak, közülük pedig 11 ezren már megadták a szükséges adataikat, beleértve azt is, hogy hol szeretnének számolni.

A mozgalom ezért most egyrészt a maradék négyezer embert bátorítja arra, hogy véglegesítsék a jelentkezésüket, másrészt viszont továbbra is keresik a számlálókat, akik április 3-án bevethetőek lesznek.

Müller Péter, a 20k egyik alapítója a 444-nek elmondta: az eddigi jelentkezési adatokból azt látni, hogy a 15450 regisztráló 12 százaléka jelezte azt, hogy bárhol az országban bevethető lenne, míg csak a jelentkezők 17 százaléka mondta azt, hogy mindenképp ragaszkodik a saját körzetéhez a számlálás idején.

(Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt)