„Klubrádió
A lényeg

Donáth Anna jogszabályt módosítana: ne kaphasson végkielégítést az a kormánytag, akit büntetőügyben jogerősen elítélnek!

9/12/2021 13:00

| Szerző: Klubrádió

Miután kiderült, hogy "közel 4 millió forintos végkielégítést kap a hivatali vesztegetéssel – úgy tűnik, minden alappal – gyanúsított Völner Pál igazságügyi államtitkár, Varga Judit helyettese", a Momentum elnöke Facebook-bejegyzése szerint jogszabálymódosítást sürget, hogy ne kaphasson végkielégítést az a kormánytag, akit büntetőügyben jogerősen elítélnek.

A jogszabály szerint háromhavi illetményével megegyező búcsúpénz jár Völnernek, azaz bruttó 3,9 millió forint, amit akkor sem kell visszafizetnie, ha netán jogerősen elítélik a politikust.

"Ez nem jár vissza, illetve erre nincsen szabály, mivel államtitkárt még sosem fogtak perbe korrupció miatt, tehát erre nem is gondolt a jogalkotó a végkielégítési szabályozás esetén" – fejtette ki Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója a 24.hu-nak.

Völnernek a végkielégítésen kívül, járhat szabadságmegváltás is a bent ragadt szabadnapjai után. A lap információkat kért ez ügyben az igazságügyi tárcától, még nem kaptak választ.

Donáth Anna ezen a híren felbuzdulva írt a közösségi oldalra: "Elképesztő, hogy sikerült olyan törvényeket alkotni, amely alapján még az ilyen súlyos korrupciós ügybe belebukott államtitkárok is milliós végkielégítést kapnak az adófizetőktől. Nem meglepő, hogy a Fideszben így megy, hogy így jutalmazzák a rendszerhez való lojalitást." – írja az európai parlamenti képviselő.