Dodik másodfokon is egy év letöltendőt kapott
1/08/2025 21:26
| Szerző: Klubrádió
Másodfokú ítéletében megerősítette a Milorad Dodik elnök elleni elsőfokú ítéletet a boszniai fellebbviteli bíróság, így a boszniai szerb elnököt egy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, és hivatali tevékenységeitől hat évre eltiltották. Milorad Dodik közölte, nem fogadja el az ítéletet, és Moszkvához, valamint Washingtonhoz fordul segítségért – írja az MTI.
A boszniai szövetségi ügyészség 2023 augusztusában emelt vádat Dodik ellen a büntetőtörvénykönyv azon pontja alapján, amely szerint hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhető és hivatali tevékenységeitől akár tíz évre is eltiltható az a hivatalos személy, aki nem tartja be, nem hajtja végre vagy akadályozza a nemzetközi közösség főképviselőjének döntéseit. A boszniai Szerb Köztársaság elnökét azzal vádolták, hogy nem hajlandó figyelembe venni Christian Schmidt főképviselő döntéseit, mert aláírta a nemzetközi főképviselő intézményének és hatásköreinek elutasításáról szóló törvényt.
Milorad Dodik a másodfokú ítélet kimondása után közölte, továbbra is folytatja munkáját, nem lesznek előrehozott választások, nem fogadja el az ítéletet, és Oroszországtól, valamint az Egyesült Államoktól kér segítséget. A boszniai szerb elnök ügyvédje bejelentette, az alkotmánybírósághoz fordulnak jogorvoslatért, és kérelmezni fogják az ítélet elhalasztását mindaddig, amíg a testület nem hoz döntést.
Ahogy a 444 hozzáteszi, Orbán Viktor régóta a szeparatista szerb politikus oldalán áll. Erre példaként említik, hogy a VSquare információi szerint a Terrorelhárítási Központ feladata lett volna tavaly, hogy megakadályozza Dodik letartóztatását, és hogy kimenekítse az elnököt. Az akciót közös gyakorlatozásnak és kiképzésnek álcázták, de végül az Egyesült Államok is tudomást szerzett róla és meghiúsult. Orbán Viktor egy sajtótájékoztatón tagadta, hogy lett volna ilyen terv.
(Kiemelt kép: MTI/Kocsis Zoltán)
