Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

A Sziget nagyszínpadánál is felzúgott a "Mocskos Fidesz!"

9/08/2025 02:21

| Szerző: Klubrádió

Pogány Induló koncertjén kezdett rá a közönség a magyar fesztiválokon végigvonuló kormányellenes szlogen kiabálására – derült ki Fekete-Győr András momentumos politikus helyszíni videójából.

A rapper, akit a drogügyi kormánybiztos a kábítószerek népszerűsítésével vádolt meg bűnrészességet is emlegetve, amiért tavasszal egy koncertje közben kritizálta a droghasználat büntetését szigorító törvényt, ezúttal demonstratív némasággal felelt a közönség skandálására. Egy mozdulattal még szája becipzározását is imitálta. Ezzel talán azt is akarhatta bizonyítani, hogy ellentétben Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető korábbi állításával, nem a lefizetett előadók kezdik a mocskos fideszezést, hogy aztán fiatal követőik az ő példájukat kövessék – írja a hvg.hu.

A korábban csak a nyíltan kormányellenes, a színpadról is politizáló előadók koncertjein jellemző mocsokosfideszezés beindulására először a Fishing On Orfű fesztiválon lehetett felfigyelni a nyár elején. Azóta, ahogy a telex is írja, a közéletet tematizáló mémmé vált és teljesen elterjedt a skandálás magyar koncerteken, de a fideszes politikusok szerint ez igazából nem azt jelenti, hogy a fiatalok utálják a nagyobbik kormányzó pártot, hanem csak az általános lázadó hajlamukból fakad, és/vagy fizetett ügynök zenészek hergelik őket.

(Képünk illusztráció, fotó: MTI/Balogh Zoltán)