A DK mindenhol indul, és a Momentum helyét is átvenné
24/08/2025 11:02
| Szerző: Klubrádió
Dobrev Klára pártelnök szerint már nem csak a baloldaliaknak, hanem – miután a Momentum „föltette a kezét” – a liberálisoknak is szükségük van egy Tisza párt melletti alternatívára.
A DK mind a 106 körzetben indít jelölteket – közölte Dobrev Klára, a párt elnöke. A döntést azzal indokolta, hogy van sok százezer olyan ember, aki „pokolba a kívánja Orbán rendszerét”, kormányváltást akar, de sosem fog egy jobboldali pártra szavazni.
Dobrev szerint már nem csak a baloldaliaknak, hanem – miután a Momentum „föltette a kezét” – a liberálisoknak is szükségük van egy Tisza párt melletti alternatívára. A DK elnöke szerint ezek a szavazók számíthatnak rá, hogy foggal körömmel fog harcolni azért az értékrendért, ami fontos számukra.
A 2026-os országgyűlési képviselő választáson a jelen állás szerint a Fidesz és a Tisza mellett a mérhető támogatottságú pártok közül a Mi Hazánk és a Demokratikus Koalíció indul mind a 106 választási körzetben. A Momentum már nyár elején közölte, a „kormányváltás elősegítése érdekében”, hogy ne oszoljanak meg a Fidesszel szembeni ellenzéki szavazatok, visszalép a Tisza javára. A Kutyapárt tavasszal úgy döntött, hogy indulnak a választáson, de nem mind a 106 körzetben állítanak saját jelöltet. A Fidesz fő kihívójának számító Tisza minden helyen indít jelöltet, akiket ősztől egy hosszabb folyamat végén választanak ki.
