300 millióba került az államfői rezidencia felújítása
6/06/2025 11:43
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
A XII. kerületi Művész úton áll a ház.
300 millió forintot biztosított az állam a Művész úti államfői rezidencia felújítására, amely Sulyok Tamás otthonául szolgál – tudta meg a HVG. A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság tájékoztatása szerint ebből az összegből a gépészeti felújítást, az akadálymentesítés tervezését és megvalósítását, a biztonságtechnikai beruházást, a festést és a bútorok és kiegészítők beszerzését végezték el.

Sulyok Tamás tavaly decemberben költözött be a Művész úti házba, előtte pedig csaknem két évig tartott az állami tulajdonban lévő ingatlan felújítása. A liftes épület alsó szintjén tárgyalótermet alakítottak ki protokolláris célokra, míg az emeleten a köztársasági elnök saját lakrésze található, ami a lap szerint „elég nagy lesz ahhoz, hogy a családtagok, főként az unokák is ott vendégeskedjenek” – írta korábban a Blikk.
A Sándor-palota a HVG megkeresésére azt közölte, hogy 2024 novembere óta 25 millió forint értékben vásároltak ingóságokat.
A Béla király úti korábbi államfői rezidenciát – amelyet Novák Katalin idején felszerelték mozi- és sminkszobával is – eladja az állam, az ebből származó bevétel 20 milliárd forint is lehet.
