Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót

Különös családi történet Pálfi Anikó és Gasztonyi Ádám élete. Vajon mi van az örökbefogadáson és a lombikprogramon túl akkor, amikor egy házaspár nehezített babavárással küzd? A donorbaba közösség alapítói hat rögös év után a harmadik utat választották, az úgynevezett petesejtdonációt. Vajon ez mit jelent?

Katona Csaba úgy történész, hogy a szigorúan vett szakmai tudományosságba nála beletartoznak a múlt hétköznapjai is. Úgy magyar, hogy  kicsit szlovák, kicsit lengyel, kicsit orosz. Most Ajsa Luna énekesnő hetek óta tartó botrányt kiváltó Himnusz előadásáról és a társadalom nemzeti jelképekhez való viszonyáról fejti ki a véleményét.

Peremartoni Krisztina a hetvenes évektől, húsz éven át volt a magyar színpadok és tévéfilmek színésze. Aztán feladta a hivatását, Amerikába ment, majd  2020-ban, húsz év után visszaköltözött Magyarországra. Színpadon már nem  látható, a kulisszák mögött viszont annál inkább, a Városmajori Szabadtéri Színpad művészeti tanácsadójaként.

Szövevényes, kalandos családi mesébe vezeti el a nézőket Kárpáti Péter József Attila-díjas drámaíró, dramaturg, rendező, egyetemi docens. A Térkép a túlvilágról című darabját dédapja, Bíró Mór ihlette, a regény, majd az abból készült dráma csúcspontja: Jászai Mari, „a nemzet nagyasszonya” és Lőw Immánuel „a nemzet főrabbija” találkozása.

Horváth Balázs Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, egyetemi docens akadémiai székfoglalójára, szerzői estjére készül, melynek címe: Iránytű. A koncerten több olyan művet is hallhatnak az érdeklődők, amelyet Magyarországon még soha nem adtak elő. 

2025. szeptember 06. Klubdélelőtt (2025. szeptember 06., szombat 09:00)
157:30
00:00
Műsorvezetők: Kun Zsuzsa Szerkesztők: Kun Zsuzsa