„Zajlik

Kaáli Nagy Géza professzor, a Kaáli Intézet alapítója, egykori ügyvezető igazgatója a hatvanas években, fiatalemberként ment el Amerikába, ott évtizedeken át nőgyógyászként dolgozott, majd amerikai tevékenysége mellett 1992-ben Budapesten létrehozta az asszisztált reprodukcióval foglalkozó, a nevét viselő intézetet. Harminc év alatt több, mint 30 000 gyermek fogant az úgynevezett lombikmódszerrel. A sikeres intézetet aztán nemrégiben államosították, és érdekes módon azóta sokkal kevesebb gyerek születik.

Gedó György kétszeres Európa-bajnok, olimpiai bajnok ökölvívó,  négy olimpián is szerepelt 1968 és '80 között. Münchenben, 1972-ben megszerezte az aranyérmet is. Mestere volt Papp László. Számos sikere mellett felejthetetlen történet, hogy 1998-ban a Hősök terén cipőt pucolt. Arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy aktív karrierje befejezése után számos sportoló sanyarú körülmények között él. Közvetve Gedó akciója is segítette, hogy 2004 óta életjáradék illeti azokat, akik az olimpián dobogóra állhattak. „Négy évvel korábban edzőként olyan súlyosan megsérültem, hogy ideiglenesen tolószékbe kényszerültem, s bizony elgondolkodtam a sorsomon. Büszke vagyok, hogy segítettem a folyamat elindításában.” Április 23-án volt 75 éves.

Andrási Andor fizikus a háború után négy évet töltött a Sztehlo Gábor magyar evangélikus lelkész által alapított gyermekotthonban, ahol egy ideális, toleráns társadalmat alakítottak ki. Számára máig tartó hatása van ezeknek az éveknek, mindig és mindenütt megemlékezik megmentőjéről. 82 évesen újrakezdte az életét. Fahidi Éva utolsó éveiben, nyolc éven át volt kísérője, társa. Az ő örökségét is tovább szeretné vinni, amely arról szól: ne legyen több gyűlölködés! Ne terjedjen a gyűlölet! Tavaly év végén  az evangélikus egyház által adható legmagasabb elismerést, Prónay Sándor-díjat kapott.

Salinger Gábor színész, szinkronszínész évtizedeken át a Vígszínházban játszott. A filmvilágban nemzetközi kaszkadőrkarriert futott be. Olyan neves filmsztárokkal dolgozott együtt, mint Antonio Banderas vagy Sylvester Stallone. Most azonban egy monodrámát ad elő, ezúttal színészként, Zsolt Béla írót kelti életre. A Kilenc koffer című könyv a színdarab alapja. Ebben a művében a nagyváradi zsidók deportálását írja le, mint szemtanú, kíméletlen, megrázó őszinteséggel, ma is érvényes morális kérdéseket boncolgatva.

Ertler Aliz tanult néhány országban, élt Amszterdamban, Budapesten, Dubajban és Moszkvában. Dolgozott kulturális szervezeteknél, a Nemzetközi Vöröskeresztnél, a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványnál, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanácsnál, most szabadúszó grafikus. Több mint harminc éve járja a világot: megfordult az Antarktisz kivételével az összes kontinensen.

2024. május 11. Klubdélelőtt (2024. május 11., szombat 09:00)
161:25
00:00
Műsorvezetők: Kun Zsuzsa Szerkesztők: Kun Zsuzsa