

Érdi Tamás Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész. Édesanyja É. Szabó Márta, az egykori népszerű Cimbora televízió-műsor szerkesztője. Tamás 17 évesen már Moszkvában megnyerte a Louis Braille Zongoraversenyt, majd a Bécsi Zeneakadémián eltöltött két év után a torontói Királyi Zene Konzervatóriumban szerzett művészdiplomát. Koncertjeit a Carnegie Hall, a Lincoln Center és a Barbican Center hallgatóságával együtt immár 28 ország publikuma élvezte. November 23-án ünnepelte 45.születésnapját.
Dr. Kamarás István könyvtáros, író, szociológus, egyetemi tanár, az MTA doktora. Több évtizeden át kutatta az emberek egyházhoz fűződő viszonyát, már a rendszerváltás előtt is. Másik kutatási területe a rendszerváltás után kilépett papok, illetve a papságot elhagyók csoportja. Az Isten Bohócainak Rendet, az általa alapított rendet, a derű jegyében alapította.
Bodor Johanna koreográfus, színész, a Magyar Színházi Társaság első női vezetője.
„Én összehozó ember vagyok, akiben erős a szociális érzékenység, aki szenvedélyesen szereti, ha egy rendszer igazságosan, korrektül és határozottan működik. Helyesnek tartom és hinni akarok abban, hogy ez a közös érdekeket képviselő szakmai társaság érvényesítheti a jogosultságait és elvégezheti a feladatát azok érdekében is, akik nem ehhez a közösséghez tartoznak. Ugyanis a szakmaiság nem ismer oldalakat” – vallja.
Dr. Sós Endre állatorvos, 1995-től a Fővárosi Állat- és Növénykert állatorvosa, ma már megbízott igazgatója. Sós doktor egyébként a vadállatorvoslás nemzetközi szinten elismert szaktekintélye, két évig volt az Európai Állatkerti és Vadállatorvosok Szövetségének elnöke.
Ripoff Raskolnikov osztrák énekes-dalszerző, gitáros,"tiszteletbeli magyar." Linzben született Ludwig Knoglinger néven, 12 évesen családjával együtt áttelepült az NSZK-ba, 18 évesen nekivágott a világnak, és utcazenészként járta Európát. Később Marokkóban élt, majd Ausztrália és az Egyesült Államok következtek. Az évek során a stílusa változott, a népdaloktól, népzenétől mára egyértelműen a blues jellemzi a zenéjét. Dalai költőiek, irodalmi alapozottságúak, ahogy a névválasztása is, Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése nyomán.