1968 a gazdasági reform beindítása és a prágai tavasz éve volt; a vállalatok ésszerűbb gazdálkodása Magyarországon persze a hiánycikkek drágulását hozta. De nemcsak Prágában vezetett be addig sosem látott reformokat a párt élére nem sokkal korábban kinevezett Dubček, Lengyelországban is megmozdult a lakosság tavasszal, ellentétes előjellel: a párt szélsőséges szárnyának hergelésére zsidóellenes kampány indult, amely a kis számú maradék zsidóság felét is elüldözte az országból. '68-ban Párizsban, Berlinben és Kaliforniában is forrongott a diákság, és ebben az évben fordult az amerikai közvélemény hangulata a vietnami háború ellen. Aczél Endre régi kultikus sorozatának ma 13 órától sugárzott adásában mesél még Bobby Kennedy meggyilkolásáról, a szovjetektől finoman távolodó Ceauşescu különutasságáról és arról is, hogy Magyarországon a gazdasági reform előzetes intézkedéseinek hatására általános optimizmus uralkodott el, kivéve a megrögzött kádereket, valamint az írókat, akik a kapitalista fogyasztói kultúra negatív hatásától féltették az embereket.
