„Köszönjük

Archívum

Keresés az archívumban

Utcafront (2024. október 19., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. október 19., Szombat 17:00

Sir Norman Forster Pritzker-díjas építész munkáiról beszélgettünk Sylvester Ádámmal.

Egy elképesztően jó állapotban megmaradt, díszes, neobarokk palota a pesti belvárosban – erről beszélt Kelecsényi Kristóf.

Az erdélyi Sztánán, Kós Károly egykori lakóházánál, a Varjúvárnál járt Torma Tamás.

A XII. kerületi önkormányzat leállította a Tündérhegyi villa, az egykori Preisich- szanatórium központi épületének illegális bontását. Védelem a barbárság ellen – Kovács Gergely polgármesterrel beszéltük meg a további lehetőségeket.

Könyvtár, építészet, Liverpool, Sidney – hogy ezek között mi a kapcsolat, azt Kozár Alexandra árulta el.

A héten nagy veszteség érte a magyar építészeti szakmát, meghalt König Tamás. Az egyik kiemelkedő munkája, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga rekonstrukciós helyreállítása után készült interjúnkkal emlékeztünk meg róla.

Utcafront (2024. október 12., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. október 12., Szombat 17:00

Folytattuk Herman Hertzberger, a híres holland építész műveiről megkezdett beszélgetésünket Sylvester Ádámmal.

Pompás palota Budán, Kelecsényi Kristóf ezúttal a II. kerületi Önkormányzat épületének történetét ismertette.

Utcamustra Torma Tamástól – a Kékgolyó utca második tételét hallottuk.

Az aranyburkolatba rejtett pesti paloták közül pillanatok alatt előbújik az egyik; a felújított Wagner-villa. Erről a többtételes, műemlékmentő- és egyszerre fejlesztő feladatról beszélgettünk Tóth Dáviddal, a Pyxis Nautica Építésziroda vezető tervezőjével.

Tovább íródik az egykor volt, híres budai kocsmák és vendéglők története, Nemes Nóra, a We Love Budapest újságírójának gasztro-építészeti sorozatában.

Ébresztő Madridban – ahol a Covid járvány után üresen maradt irodaházak átalakításával lakásokat építenekKozár Alexandrától hallottuk a részleteket.

Utcafront (2024. október 05., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. október 05., Szombat 17:00

Herman Hertzberger világhírű építész munkáiról hallhattunk Sylvester Ádám rovatában.

Megfejtettük a budai Kékgolyó utca névadásának történetét és bekukkantottunk néhány híres házba is Torma Tamással.

Nem minden szocreál, ami a II. világháború és a rendszerváltás között épült, sőt: a Fehérvári úti orvosi rendelő  - bár 1949-ben adták át -, a modern magyar építészet egyik remeke, amint azt Kelecsényi Kristóftól hallhattuk.

A Nyugati pályaudvar 1877-ben készült étterme annyira jól sikerült, hogy bármit tesznek bele, bárhogyan alakítják a belső terét, mindig remekmű marad – napjainkra pedig kisöpörték az utolsó fázist, a posztmodern korszakot. Erről beszélgettünk Zsuppán Andrással, a válasz online újságírójával.

Az Év háza pályázat lezárult. A győztesek mellett azonban és egy másik, még nyitott mustráról is hallhattunk a rendezvény gazdájától, a Build-Communicationt vezető Rajki Diána beszámolójából. Vagyis, jön a fenntartható épületek versenye.

A végén pedig egy véget nem érő építkezésről hallottunkunk Kozár Alexandrától: Gaudi halálának jövőre lesz 100. évfordulója, de fő művét, a Sagrada Familiát még mindig nem tudták befejezni az utódok.

Utcafront (2024. szeptember 28., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. szeptember 28., Szombat 17:00

Lényegében csak az Északi és a Déli sarkon nincs, minden más földrészen van épülete – Renzo Piano életművéről folytatta az elbeszélést Sylvester Ádám.

Egzotikus témánál maradva Kozár Alexandra az Iraki Nemzeti Bank, még Zaha Hadid által tervezett toronyházát avatta képletesen – mert, hogy csak most fogják átadni.

Hazai pálya: Kelecsényi Kristóf a Gerevich Aladár – korábban Nemzeti Sportcsarnok építészeti titkaiba avatott be.

Torma Tamás folytatta zuglói utcamustráját – az egykori Récsei buszgarázsról volt szó, tehát ipartörténeti emléket idéz.

Szobrok, maratott ablakok, rogyasztott üvegfalak, színes üvegtáblák, szecessziós épületekben és templomokban, ezer helyen – Fűri Judit üvegművész a vendégünk.

Budapest régi, értékes fái – igen, van aki feltérképezte és albumba is foglalta ezeket – a több, mint 700 éves ősfától a libanoni cédrusig kalandoztunk Viczián Zsófia kultúrtörténésszel Pesten és Budán.

Utcafront (2024. szeptember 21., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. szeptember 21., Szombat 17:00

Pritzker-díjas építőművészek arcképcsarnoka következik Sylvester Ádám új sorozatában: elsőként - a sok egyéb mellett - a párizsi Pompidou központot jegyző Renzo Piano életművéről hallottunk.

Budapest első modern közkórháza - az 1885-ben átadott Szent István Kórház épületegyüttesét mutatta be Kelecsényi Kristóf.

A Rákosi-villától a Millenáris VelodromigTorma Tamás újabb utcamustrája  Zuglóban.

Régi, legendás budai vendéglátóhelyek. Újabb sorozat, ezúttal Nemes Nóra érkezett a We Love Budapest szerkesztőségéből, mégpedig a hűvösvölgyi Schüller vendéglő történetével.

Az első vidéki Hilton – a héten nyílt meg Debrecenben az új szálloda. A tervező a Bord Építész Stúdió vezetője, Bordás Péter volt a vendégünk.

Egy soha véget nem érő építkezés történetével zártuk a műsort: Kozár Alexandra Gaudi emblematikus művéről, a Sagrada Familiáról hozott új híreket.

 

Utcafront (2024. szeptember 14., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. szeptember 14., Szombat 17:00

Az andalúziai városi túra utolsó részlete következett Sylvester Ádámmal, aki Málaga óvárosát mutatta be.

Vissza Budapestre, pontosabban Nagytéténybe mentünk Kelecsényi Kristóffal, a páratlanul gyönyörűséges barokk kastélyba.

Kőbányai katedrális – csakhogy ez a föld alatt van, így duplán izgalmas kaland bejárni a víztározót. Kozár Alexandrától hallottuk a részleteket.

Torma Tamás pedig folytatta a Hajógyári-szigeti mustrát.

Kirobbant a vita a Szabadság szobor talapzatára tervezett óriási kereszt miatt. A kormány –  ennél pontosabban nem tudni vajon ki – minden előzetes egyeztetés nélkül kívánja odabiggyeszteni ezt a vallási jelképet, de miért is. Ezt próbáltuk megfejteni Mélyi József művészettörténésszel, a vándorló politikai szimbólumok szakértőjével.

Ilyen volt, ilyen lett. Fürdős Anett sorozatában ezúttal a Millenniumi Városközpont múltját térképezte fel.

Utcafront (2024. szeptember 07., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. szeptember 07., Szombat 17:00

Ismét Andalúzia, ismét egy gyöngyszem, a föníciaiak által alapított Málaga városaSylvester Ádám idegenvezetésével.

Aki kimarad, lemarad – csak éppen a magyar kormányt ez nem érdekli. Miért lépett ki Magyarország a római limes nemzetközi világörökségi programjából? Élő Anita a Válasz Online újságírója tárta fel az ügy hátterét.

A hajógyári sziget, ez a kultikus és titokzatos vidék volt Torma Tamás helymustrájának témája.

1937-ben adták át a Budaörsi repteret. A fogadóépület a kortárs modern építészet egyik remeke, amiről Kelecsényi Kristóf mondott el részleteket.

Mézeskalácsház az erdőben. Csakhogy mindez a budai Bartók Béla úton, az utcafront mögött. Ez volt Szuhai Barbara egyik mesélő háza.

Utcafront (2024. augusztus 31., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. augusztus 31., Szombat 17:00

A 2023. augusztus 5-ei adás ismétlése:

Gondoljanak a müncheni Olimpiai Stadion nézőterét fedő, feszített vászon szerkezetre – no ennek a megoldásnak részint a születéséről, részint saját élményeiről beszélt Sylvester Ádám.
 
Építészettörténet Kelecsényi Kristóftól, aki a Párisi Nagy Áruházról, illetve arról a szörnyű tűzről mesélt, ami éppen 120 éve, 1903. augusztus 24-én történt.
 
Utcamustra: Torma Tamással jártuk be a budai Kecske utca első részét.
 
Egy szecessziós villa az Ajtósi Dürer és a Stefánia sarkán, vagyis a Vénusz villa mesélt a múltról, Szuhai Barbara tolmácsolásában.
 
Andrássy út 83-85. Kauser József neoreneszánsz palotája, aminek tetőszerkezete kapott lángra, s a tűz a felső szinteket elemésztette – ám most kész, nem akármilyen műemléki helyreállítás és kortárs belső design találkozása jött létre Varró Zoltán és Virág Gergely építészek által.
 
Budapest egyik legregényesebb villamos vonala volt a hajdan erdőket, pusztaságot is átszelő 51-es, a Nagyvárad tér és Pestszentimre között. Erre emlékeztünk Kozár Alexandra segítségével.

Utcafront (2024. augusztus 24., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. augusztus 24., Szombat 17:00

A 2023. július 8-ai adás ismétlése:

Dél-csehországi úti cél következik: Sylvester Ádám Český Krumlov bűbájos történelmi belvárosát mutatta be.

Budapesti Festő - Mázoló és Aranyozó Ipartestület – ilyen is volt egykoron, de pompázatos székházuk ma is áll a Wesselényi utcában, ahová Kelecsényi Kristóffal mentünk.

Ugrás kissé távolabbra - Szicília, mégpedig a számunkra Csontváry által is nagyon kedves Taormina. Csakhogy a görög színház mellett Kovács Krisztina most olyan nevezetességeket mutatott be, amelyekről eddig nem sokat hallottunk.

Vendégünk Fischer Zsuzsanna statikus mérnök, aki Magyarország első női építészének, Pécsi Eszternek az unokája. Nagyapja pedig Fischer József, a XX. századi modern építészet kiemelkedő alakja.

Utcamustra – Torma Tamás a Gül Baba utca felső szakaszának történelmi épületeihez vezetett minket.

És időutazás Laczik Bálinttal – a nagytétényi Campona Victrix, a római kori erődítmény romjait és a technika segítségével elénk varázsolt háromdimenziós tereit ismerhettük meg.

Utcafront (2024. augusztus 17., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. augusztus 17., Szombat 17:00

Egy korsó hideg sör a Klarissza nővérek kolostora mellett, közel a városházához. Folytatódott a kalandozás Andalúziában Sylvester Ádámmal.

Vármegyeháza – ez már Pesten van, ahol Kelecsényi Kristóf tartott építészettörténeti bemutatót.

Szintén történet, a Lehel tér története Bán Dávid előadásában.

Miről mesél a Zichy utca 5. alatti villa? Szuhai Barbara Mesélő házak sorozatában ismét nagy nevek bukkantak fel.

Titokzatos barlang a budai Schweidel utcábanTorma Tamás az egykori Országos Légvédelmi Parancsnokság bázisát mutatta be.

Valószínű, nagyon kevesen tudják, hogy a nagy francia forradalom idején már optikai távírót használtak a hadtestek irányítására – ezt Laczik Bálinttól hallhattuk részletesebben.

Utcafront (2024. augusztus 10., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. augusztus 10., Szombat 17:00

Fent és lent – a világ egyik leggyönyörűbb városának magasságai és mélységei tárulnak fel – Sylvester Ádám második sétája az andalúziai Ronda városában.

Gábriel arkangyal kalandos utazása a Hősök terén – avagy, hogyan sikerült anno 30 méteres magasságban rögzíteni a tekintélyes méretű szobrot – Laczik Bálint elképesztő történettel érkezett.

Maradva a Hősök terén alászálltunk – Juhász Alíz a 900 méteres mélységben fakadó gyógyvízi kútforrásról mesélt.

Újabb NER mutyi a budai zöldövezetben. Zsuppán András bukkant rá a Mártonhegyi úton épülő irodaházra, éppen a felújított Dréher-villa mellett. Annyit már tudni, Tiborcz érdekeltség mocorog az egykori gyermekkórház helyén.

Víz Budán is; a Felhévízi utca mustrája Torma Tamástól.

Kálvária a Kálvin téren – a református templom építésének különös történetét elevenítette fel Kelecsényi Kristóf.

Utcafront (2024. augusztus 03., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. augusztus 03., Szombat 17:00

A 2024. január 27-ei adás ismétlése:

Párizs, harmadik tétel – Sylvester Ádámmal folytattuk a francia főváros bejárását.

Budapest - a találós kérdés így szól: hol van a királyi bérpalota? – a helyes és részletes válasz Kelecsényi Kristóftól érkezett.

Másik feladvány: milyen hosszú az Üllői út?  Nem csak erre kaptunk választ Bardóczi Sándortól, Budapest főtájépítészétől, hanem azt is megtudtuk, hány új fát telepítenek még ebben az évben ide.

Elmegyünk egy nemhelyre, ez az Örs vezér tere, ami úgy van, hogy valójában nem tér, de hogy pontosan mi, azt Torma Tamás mondta el.

Nem marad rom a zsámbéki romtemplom, mert rekonstruálják és ismét egyházi használatba kerül. Ez akkor most mi, újjáépítés, visszaépítés? Jamrik Levente történésszel kerestük a választ.

Mit jelent 0.3 négyzetkilométernyi területen hetvenezer embernek összezsúfolódni? Ez történt 1944-45-ben a budapesti gettóban. A 79. évforduló alkalmából ennek emlékművét állítják fel a Klauzál térenKozár Alexandrától hallhattuk a részleteket.

Utcafront (2024. július 27., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. július 27., Szombat 17:00

A világ egyik legszebb városa és csak magyar nyelvű jelentése mond ennek ellent: Ronda, Sylvester Ádám andalúziai körútjának ez a következő állomása.

Kelecsényi Kristóf ezúttal egy kortárs épületet mutatott be, a Geometria Irodaházat.

Folytatta a tér-mustrát Torma Tamás a Harminckettesek terén.

Mesélő házak sorozatában Szuhai Barbara egy Damjanich utcai épületet beszéltetett meg.

A Károli Gáspár Református Egyetem új épületének pályázatán nyert kiemelt megvásárolt helyezést a A3 Építész Kft. – vezetőjével, Kovács Zoltánnal jártuk be a virtuális tereket.

Gábriel Arkangyal alászállásáról tudósított Kozár Alexandra – ugyanis a Hősök terét őrző angyal szobor néhány hónapra egy restaurátor műhelybe vonul, némi kozmetikázás céljából.

Utcafront (2024. július 20., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. július 20., Szombat 17:00

Granada 3.0 – avagy harmadik városi séta Granadában Sylvester Ádámmal.

Ki voltak azok a 32-esek? Róluk nevezték el a Baross utcaJózsef körút kereszteződését 1933-ban, azonban e név jó 150 évvel korábbról származik – a részletekről Torma Tamás beszélt.

Egy csodálatos Ybl palota a Clark Ádám térenKelecsényi Kristóf építészettörténeti rovata.

Budapest legkeskenyebb lakóháza mindössze 6.2 méter széles, piciny udvarán akár a Harry Potter féle gonosz varázslók is feltűnhetnének – e vízióról Fürdős Zsanett újságíró mesélt.

Maga a földi csoda, ahogyan a kővágóörsi zsinagóga 200 éves épülete megmenekült – a menekítő alapítvány elnöke, Jusztin Ádám volt a vendégünk.

Közösségi tér a villamosvonal alatt – avagy mit rejt a 2-es villamospálya viaduktjaKozár Alexandra élménybeszámolója.

Utcafront (2024. július 13., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. július 13., Szombat 17:00

Egy hete Granadában Sylvester Ádámmal az Alhambra Oroszlános udvaránál álltunk meg – innen haladtunk tovább.

Budapest, Francia Intézet – ami még ma is, átadása után több, mint 30 évvel a főváros egyik legmodernebb épülete. Kelecsényi Kristóf erről beszélt.

Nagyon régi viszont, még a királyi sókereskedelem idején épült házikó a Corvinus Egyetem mögötti Sóház, amiről Torma Tamást hallottuk.

Rácz Miklós építész-régésszel az osztrák, a szlovákiai és csehországi műemlékvédelem módszereiről beszélgettünk. A magyarról nem, hiszen ilyen már itt nincs, mivel a kormány ezt a szakmai testületet is felszámolta.

XVIII. századi lőportár épülete húzódik meg a fák mögött a Szerémi és a Budafoki út találkozásánál. Az épület különös történetéről Nagy Zsófia újságírótól hallottunk.

Alkotóház lesz Esterházy Péter egykori családi villája – a lassan körvonalazódó terv részleteiről Kozár Alexandra számolt be.

 

Utcafront (2024. július 06., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. július 06., Szombat 17:00

Alhambra és flamenco – ebből már tudható, hogy Granada volt a következő városnéző programunk Sylvester Ádámmal.

Andrássy palota a Bem rakparton – ide már Kelecsényi Kristóffal látogattunk el.

Szikra Mező – avagy építészeti alkotótábor Ipolytarnócon, ahonnan Torma Tamás tudósított.

Ahol Hunyadi Lászlót kivégezték, ahol gyülekeztek Dózsa György katonái, ahol a török időkben fedett bazár működött és ahol az ország első patikája nyílt meg a XVIII. század elején – a Dísz tér gazdag történetét hallhattuk Wágner Gábor szakújságírótól.

Magyar építészek tervei alapján újult meg egy szicíliai kisváros belső része – erről hozott hírt Kozár Alexandra.

Megkezdődött az Év háza pályázat közönségszavazásaRajki Diana a Build-Communication ügyvezetője mondta el a részleteket. 

Utcafront (2024. június 29., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. június 29., Szombat 17:00

A mecsettől a székesegyházig, az arab kerámiától a barokk freskókig – folytatódott az időutazás Córdobában Sylvester Ádámmal.

Itthon, egészen pontosan a pesti Wesselényi utcában, Szuhai Barbara újabb mesélő házában a szecesszió egy különleges emlékét, egy ámulatba ejtő, savmaratott üveg képet ismertük meg.

A legendák háza : a tervező  a magyar modern építészet vezéralakja, Fischer József és Pécsi Eszter, Magyarország első női statikus mérnöke. A tulajdonos a 30-as évek ünnepelt opera dívája: Walter Rózsi. A többit Kelecsényi Kristóftól tudtuk meg.

A pilisszántói lakosok által használt helyen a csobánkai önkormányzat építtetne turistaszállást, viszont a hely csak Pilisvörösvár felől közelíthető meg. A Kaukázusi krétakör közepén egy kis tó van, viszont legalább négy, egymással szemben álló érdekelt küzd a birtoklásáért. A nem könnyen kibogozható történet szálait Zsuppán András göngyölítette fel.  

Torma Tamás folytatta az utcamustrát a budai oldalon, következett: Ürömi utca 2.0.

Utcafront (2024. június 22., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. június 22., Szombat 17:00

Andalúzia legnagyobb városában, Córdobában folytattuk a múlt héten megkezdett sétát Sylvester Ádámmal.

A pesti oldalon az a rész még szinte beépítetlen külvárosnak számított, így előtte hatalmas tér állt rendelkezésre a népi gyülekezetekhez. A Nemzeti Múzeumról van szó, amiről Kelecsényi Kristóf mesélt.

A Sóház, nemkülönben a Vámház sokáig az egyik legfontosabb kereskedelmi központ volt Pesten. A Vámház már a Corvinus Egyetem központi épülete a Sóház pedig szintén oktatási célokat szolgál, amint azt Torma Tamás részletezte.

Az RTL televízió otthona lesz hamarosan a modern magyar építészet egyik remekműve, az egykori MÉMOSZ székház a Dózsa György úton. Hogyan lehet maradéktalanul megőrizni a műemléki épületet úgy, hogy közben alkalmas legyen egy ilyen speciális feladatra? A kérdést a TIBA Építész Stúdió vezető tervezője, Király Zoltán és a projektmenedzser Bozsik Zoltán oldotta meg, s mondta el az Utcafrontban.

Újabb mesélő ház bukkan elő ezúttal a Gellért hegyen, ahol Szuhai Barbara a Wertheimer villa rejtelmeit kutatta fel.

Utcafront (2024. június 15., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. június 15., Szombat 17:00

Építészetről közérthetően. Ház, utca, tér, kerület, városnegyed, Budapest, Magyarország, Európa és az egész világ bárhol, ahol értő és értetlen kezek valamit építettek/építenek. A természeti környezetbe épített világ a mi második természetünk, a mesterséges természet. Jó, rossz, élhető és kevésbé élhetetlen, de a miénk. A felelősség is a miénk, hogy mivé válik a világunk az építés/rombolás által. Ja, és ez fontos; szóljon hozzá!

Az Utcafront már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

 

Utcafront (2024. június 08., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. június 08., Szombat 17:00

A 2023. május 20-i adás ismétlése:

A Hackesche Höfe a Hackescher Markt mellett található Berlin központjában. A nyolc összefüggő udvarból álló komplexumot Sylvester Ádámmal jártuk be.

Hürrem szultána fürdője, vagyis hamamija, Isztambul egyik ma is működő női tisztálkodó helye. Kovács Krisztina szakújságíró ott járt. És nem csak az épület csodáiról, hanem az ott zajló terápiás fürdő élményeiről is beszámolt.

A megújult, egyébként kiemelt műemléki védelem alatt álló Krausz Palota az Andrássy út egyik ékköve. A BORD Építész Stúdió még rátett néhány lapáttal és a szobrokkal, Lotz Károly freskóival, sgrafitto díszítésű belső homlokzatával pompázó épületből egy reprezentatív irodaházat varázsolt – A projektvezető építész Zih Kata és a vezető tervező Bordás Péter tartott épületmustrát nekünk.

De utcamustra is lesz – Torma Tamás a Magyar utcáról beszélt, ami ugyan kicsi, de nagyon erős – gazdag történelme van.

Elmegyünk a Halászbástyára is, amiről Kelecsényi Kristóf mindent elmondott, amit még nem tudtunk róla.

Kozár Alexandra pedig a mesevilágba röpít, a dániai Odensében lévő Andersen Múzeum varázslatos épületéről mesélt.

Utcafront (2024. június 01., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. június 01., Szombat 17:00

Folytattuk a sétát Cádizban, Európa legrégebbi városának utcáin Sylvester Ádámmal.

A francia császár és hadvezér nyomába jártunk Kelecsényi Kristóffal, de már Budapesten, ahol az Ó utcában található Napóleon udvarban, egy gyönyörűséges szecessziós palotában bolyongtunk.

Nem kell mindig újat építeni, ha lehet, inkább őrizzük meg a régit. Ez jó irány, különösen akkor, ha a végén modern, szociális bérlakások létesülnek a régi homlokzat mögött, amint ezt a IX. kerületben Dobos Botond Zsolt építész és csapata megálmodta.

A régiek közé épülő új lehet olyan, hogy az beszélő viszonyban marad a környezetével. Ez a Szervita téren tetten érthető, ahová Torma Tamás hívott egy térmustrára.

És, hogy mi épült egy-egy régi városrész helyére az elmúlt 50-80 évben, azt ezúttal a város négy pontján mesélte el Fürdős Zsanett a We Love Budapest újságírója.

Utána átmentünk a sínek alatt a felújított gyalogos aluljárón a Podmaniczky és a Bulcsú utca között, Kozár Alexandrával.

Utcafront (2024. május 25., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. május 25., Szombat 17:00

Dél felé mentünk a korábbi spanyol várostól Jerez de la Fronterától és Európa legrégebbi településén, Cádizban hívott sétára Sylvester Ádám.
 
A budapesti iskolák bemutatása során Kelecsényi Kristóffal ezúttal a Dob utcai szakiskola szecessziós épületét jártuk be.
Pest legkisebb utcája a Képíró névre hallgat. Torma Tamás építészeti mustrájának ez volt a helyszíne.
 
Visszaállítják a "villanyrendőrt" , Miskolc 43 évvel ezelőtt elbontott ma már street art számba menő fülkéjét. Bán Dávid kultúrantropológussal vitattuk meg, hogyan alakul ki egy városi brand. 
 
Luxus nők, luxus házakban. Az Aranykalitkák újabb történelmi fejezetét hallhattuk Nagy Zsófia újságírótól.
 
Számtalan alakváltozás után új formában - de ez is csak nyár végéig érvényes - megnyílt Pesten a Városháza pop-up park. Kozár Alexandra mutatta be.

Utcafront (2024. május 18., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. május 18., Szombat 17:00

Maradtunk Jerez de la Frontera-ban, e tündéri spanyol városban, ahol második sétájára hív Sylvester Ádám .
 
A budapesti iskolaépületek bemutatása során Kelecsényi Kristóffal ezúttal a Szilágyi Erzsébet Gimnázium tereit jártuk be.
 
Gellért hegy, Számadó utca. Torma Tamás építészeti mustrájának ez volt a helyszíne.
 
Egy fertelmesen drága, több mint 200 milliárdos zuglói beruházás sötét múltját tárta fel a Válasz Online újságírója, Zsuppán András, aki egyszerűen csak koalíciós mutyiként jegyzi az ügyet.
 
Az Év Tájépítésze Díjátadó után beszéltünk erről a speciális építészeti szakmáról Glázer Attilával.

Utcafront (2024. május 11., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. május 11., Szombat 17:00

Jerez de la Frontera - elbűvölő város Sevillától dél-nyugatra, ahová Sylvester Ádámmal látogattunk el.

A Szerb utca második része következett Torma Tamással.

Folytattuk az iskolaépületek bemutatását Kelecsényi Kristóffal -  ezúttal Lajta Béla híres iskoláját, a Radnóti Gimnáziumot mutatta be.

Luxus kurtizánok aranykalitkákban - a régmúlt idők bulvárvilágából hozott híreket Nagy Zsófia.

A magyar Bauhaus kiemelkedő építészének monológja – egy eddig ismeretlen, több órás interjúfelvétel bukkant fel, amely kolléganőnk, Váradi Júlia édesapjával, Preisich Gáborral készült. Ebből hallhattunk egy részletet.

Új hangstúdiót épített a VIII. kerületben a Snétberger Zenei Tehetség KözpontKozár Alexandra járta be.

Utcafront (2024. május 04., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. május 04., Szombat 17:00

Ha Sevillában ért minket a szieszta, amikor minden zárva van és nyáron akár 45 fokra is felmelegszik, akkor a Szépművészeti Múzeumba kell menekülni, mert nyitva van, légkondícionált, ingyenes és fantasztikus a gyűjtemény – mindezt Sylvester Ádámmal tárgyaltuk meg.

Budapesten a ’90-es évek ingatlanmutyizásának három áldozatát, a Király utca 25, 27 és 29-es számú műemléki épületet végre megmentik a pusztulástól – Sajtos Gábor vezető tervező volt a vendégünk.

Egyik hallgatónk küldött egy fényképet, rajta egy udvari részlettel, hogy fejtsük meg, hol található. Kelecsényi Kristóf építészettörténész jött a megoldással; a Veres Pálné Gimnáziumról volt szó.

Szinte ennek a szomszédságában van a Szerb utca, ahol pedig Torma Tamás tart épületmustrát.

Két Sólyom László egy épületben, súlyosbítva Kun Béla utódaival – e furcsa történelmi találkozás helyszíne az a rózsadombi villa, amit Szuhai Barbara bírt szóra – vagyis újabb mesélő ház az Utcafrontban.

 

Utcafront (2024. április 27., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. április 27., Szombat 17:00

Casa de Pilatos – az egyik csodás épület Sevillában, amit Sylvester Ádám mutatott be nekünk az újabb városi sétáján.

Hazatérve Kelecsényi Kristóf az Országos Rabbiképző Egyetem épületének történetét elevenítette fel.

A budavári Úri utca négy különleges épülete következett Torma Tamás mustrája során.

Hajós utcai, szecessziós virágcsokor, Róth Miksa tervezte ablakokkal és üvegképekkel, gyönyörűséges lépcsőházi korláttal és más csodákkalSzuhai Barba újabb mesélő házáról volt szó.

Befejeződött a Jáki templom felújítása és hosszú évek után néhány apostol szobra is visszakerül. A munkálatok szakmai vezetőjével, Sarkadi Mártonnal beszéltük meg a részleteket.

Teljes felújítás után a Váci utca déli szakasza egy kedves, csendes, barátságos kisvárossá változott. Itt sétáltunk Kozár Alexandrával.

 

Utcafront (2024. április 20., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. április 20., Szombat 17:00

Iker Aranytorony és magányos Ezüst torony. Még mindig Sevilla és még mindig Sylvester Ádámmal.

Hazatérve – irány Buda: az Úri utca második szakaszát jártuk be Torma Tamással.

Egy földgömb, egy körző és egy szem, odébb pedig egy egyiptomi Szfinx. A Magyarországi Symbolikus Nagypáholy egykori székházán ezek ma is láthatók. A ma már szállodaként működő épület történetéről hallottunk Kelecsényi kristóftól.

Műemlékvédelem – ami ma már szinte nincs Magyarországon : a Táncsics-börtön kormányzati einstandolása mégsem sikerült. A stúdióban Roth Sándor építész és Csikós Gábor muzeológus.

Hír: új sétálóutca készül Pesten, és – végre – ott kap helyet majd Dajka Margit szobra is – Kozár Alexandra volt a hírhozó.

Utcafront (2024. április 13., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. április 13., Szombat 17:00

Az Alcázar gyönyörű kertjéből indulva folytattuk a sevillai sétát Sylvester Ádámmal.

Építészeti és üzleti sikertörténet: a Hello Wood lakókabinjai már a nemzetközi piacon száguldanak.

Egy rózsadombi villa, amely hol a megszálló német, hol a szovjet hadsereg egyik bázisa volt, de ’56-ban némileg a szabadság szimbóluma is – Szuhai Barbara Mesélő házak sorozatának újabb epizódja.

Herren Gasse – utóbb már magyarul - Úri utca történelmi mustráját kezdtük Torma Tamás építészetkritikussal.

A Szabadkőműves nagypáholy egykori székházáról, a Bajcsy - Zsilinszky és a Nagymező utca sarkán álló palotáról beszélt Kelecsényi Kristóf építészettörténész.

A „boldogság kék madara” letáborozott a VIII. kerület egyik tűzfalán – Kozár Alexandra mesélt a Színes Város legújabb művéről. 

 

Utcafront (2024. március 23., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. március 23., Szombat 17:00

A mórok kertje – Sevilla második tételSylvester Ádámmal.

Ezúttal kortárs - és ipari épületet mutatott be Kelecsényi Kristóf, mégpedig a budafoki kocsiszínt.

Egy elvarázsolt városrész Pesten; Torma Tamás a Salgótarjáni utcán tartott mustrát.

Harry Potter és a budapesti palotákFürdős Zsanett a világhírű mese lehetséges helyszíneit fedezte fel itthon.

Mit lehet arról mondani, ami nincs? Műemlékvédelem ugyanis már vagy jó tíz éve nem létezik, a kormány ezt a fontos állami intézményt ledarálta. S, hogy mi a következménye – erről váltottunk szót Klaniczay Péter műemléki szakértővel.

Utcafront (2024. március 16., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. március 16., Szombat 17:00

Sevilla másodszor – folytatódott Sylvester Ádám városnéző sétája.

Ipari épületmustra Kelecsényi Kristóftól – pontosabban, volt ipari épület a Gizella malom a Boráros térnél.

Utcamustra Torma Tamással – a Boráros tértől indultunk az Orczy-ig, a volt OTI-tól az egykori Józsefvárosi pályaudvarig volt min elmélázni.

A király titkos látogatása a Bartók Béla úton – ismét mesélt egy ház Szuhai Barbara jóvoltából.

Hegyvidéki telek zűrök – avagy, városi kert a be nem épült Böszörményi úti házhelyen – Bán Dávid kulturális antropológus volt a vendégünk.

Kozár Alexandra a héten elhunyt építészlegenda, Kévés György életművéről beszélt.

 

Utcafront (2024. március 09., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. március 09., Szombat 17:00

A föníciai hajósoktól a Bourbon királyokig tartott Sylvester Ádám első sevillai városnéző sétája.
 
Budapesten - a korábban a CEU-nak otthont adó belvárosi palotát vettük szemügyre Kelecsényi Kristóffal.
 
Utána irány Buda, Torma Tamás a Bartók Béla út néhány nevezetes épületét mutatta be.
 
Újabb fejezet a Rákosrendező területére képzelt városnegyedről - Bardóczi Sándor főtájépítész arról beszélt, hogy egy élhető, zöldövezeti kisváros helyett, miért is abszurd elképzelés a kormány terve felhőkarcolókról és luxusszállodákról.
 
Volt egyszer egy, illetve nem egy, hanem Két Pisztoly, vagyis az e néven működő műintézmény a Kálvin téren - XIX. századi rémtörténetek Pálinkás János elbeszélésében.
 
A világörökség része a Bolognai két torony. Az egyik veszélyben van, tovább dől és kileng. Hogy megmenthető-e, arról Kozár Alexandrát hallottuk.

Utcafront (2024. március 02., szombat 17:00)

Műsorvezető:
Rózsa Péter

2024. március 02., Szombat 17:00

Az utolsó séta Párizsban a Montmartre-ra vezet Sylvester Ádámmal.

Itthon éppen arról a Benczúr utcai székházról mesélt Kelecsényi Kristóf, ahol a Klubrádió is működik.

Torma Tamással átmentünk egy budai utcamustrára, a Bartók Béla út első szakaszát néztük meg.

Újabb fejezet a Rákosrendezőre tervezett városkáról; vendégünk Erő Zoltán a Főváros főépítésze.

Mesélő házak. Szuhai Barbara egy Abonyi utcai villa zajos történetét elevenítette fel.