Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Szent-Iványi: A drámai eseményeknek megfelelően reagált von der Leyen, amikor arról beszélt, Európa támadás alatt áll

10/09/2025 14:52

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Vikár Anna Flóra

Az Európai Bizottság elnöke épp szerdán, néhány órával azután tartotta évértékelő beszédét, hogy Lengyelország légterét orosz drónok sértették meg. Szent-Iványi István szerint von der Leyen a helyzetnek megfelelően reagált. A külpolitikai szakértő  felhívta a figyelmet, a beszédben megjelölt célok nagyrészt elérhetőek minősített többséggel, így nem kell aggódni Magyarország vagy Szlovákia akadékoskodása miatt.

Ursula von der Leyen az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén arról beszélt, ez kell legyen Európa függetlenségének pillanata. Gazdasági és védelmi programokat jelentett be és hangsúlyos téma volt az is, hogy az Európát körülölelő nagyhatalmak egyre inkább engednek birodalmi ambícióiknak, amire az uniónak a demokrácia megerősítésével kell válaszolnia.

A Klubrádió a Reggeli gyorsban közvetítette az Európa Bizottság elnökének teljes évértékelő beszédét, amely éppen néhány órával azután hangzott el, hogy orosz drónok sértették meg Lengyelország légterét

Európának mindent meg kell tennie azért, hogy megőrizze függetlenségét, önállóságát, szabadságát az agresszorral szemben. Én a legfontosabbnak azt tartom, hogy von der Leyen a mai drámai eseményeknek megfelelően reagált arra, ami Lengyelországban történt, és elmondta, hogy Európa támadás alatt áll – kezdte a beszéd értékelését Szent-Iványi István a Klubrádiónak.

A külpolitikai szakértő szerint fontos volt a gazdasági üzenet is, fel kell készülni a kihívásokra, a kérdés csak az, hogy a meghirdetett programokat milyen tényleges tettek követik majd. 

Én azt gondolom, hogy ebben a helyzetben mindenki érzi, hogy egységre és autonómiára van szükség, nem a széthúzás ideje jön el. Von der Leyen maga is meghirdette az Európa-párti erők, a demokratikus erők egységét. Ne felejtsük el, hogy Európát nem csak kívülről, belülről is támadják – mondta Szent-Iványi.

A szakértő úgy véli, az Európai Parlament ezekben az ügyekben be fog állni a bizottság elnöke mögé, függetlenül attól, hogy sokat bírálják. Persze szinte minden a tagállamokon múlik. A megjelölt célok többsége ugyanakkor minősített többséggel elérhető, tehát nem nagyon tud majd akadékoskodni például Magyarország vagy Szlovákia – hívta fel a figyelmet Szent-Iványi, aki hangsúlyozta, egzisztenciális kérdésnek tartja, hogy Európa összezárjon.