„Klubrádió
A lényeg

Orbán: Ukrajna működésképtelen állam

28/10/2022 08:45

| Szerző: Klubrádió

A közös gázbeszerzésről Orbán azt mondta, "közös lónak túros a háta" és szerinte Magyarország ügyesebb a gázbeszerzésben önállóan, mint másokkal közösen. Bejelentette, leszenek újabb hatósági áras termékek is.

„A józan ész előbb-utóbb teret nyer, mert minden ember úgy gondolja, hogy ha van egy háború, amit el se szabadott volna kezdeni, és amelynek következményei még a mi életünket is megnehezítik a gazdaságon keresztül, a józan ész azt mondja, jobb lenne, ha ez nem lenne” – kezdte péntek reggeli szokásos Kossuth rádiós interjúját Orbán Viktor miniszterelnök, aki ezután elmondta, hogy ”tűzszünet és béketárgyalás kell a felek között”, és arra számít, hogy az ezt támogató vélemények „erősödni fognak”.

Ezek után azt mondta Orbán, hogy „Brüsszel és a pénz viszonya kaotikus”, és „gyakran szokták azt csinálni, hogy úgy fogalmaznak, hogy adnak valami pénzt, ami tízszer annyit mozgat majd meg, aztán kiderül, hogy tized annyi se lesz, mint amit ígértek”.

Majd arról beszélt, hogy „három nagy kiadás körvonalazódik, ha Ukrajnáról van szó”, és „ezt valakinek finanszírozni kell, ez a valaki pedig a Nyugat”. Ez a három kiadás a katonai eszközök, az újjáépítés és Ukrajna működésének költsége.

Agyúttal újabb hatósági áras termékeket is bejelentett.

(Forrás: 444)