"Ez bizony egy luxuskastély" – Hatvanpusztán tüntettek Hadházyék
2/08/2025 16:13
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
A tüntetők létrákról nézhettek be az elhíresült birtokra (miután az emelődarus kocsis tiltották a rendőrök), amin Orbán Viktor szerint apja mezőgazdasági üzeme van. Kollégánk beszámolója alapján a helyszíntől két kilométerre megállították a kocsisort a kezdés, 4 óra körül. Rengeteg volt a rendőr, és viszonylag újnak tűnő kerítéseket is felhúztak a kíváncsiskodók ellen. Hadházy Ákos egyebek mellett azt mondta: aki azt hiszi, hogy Orbán nem képes bármire, arról nem tudja, hol élt az elmúlt 15 évben.
Hadházy Ákos az esemény meghívójában azt írta: „Hatvanpuszta – a hely, amit minden magyarnak látnia kellene. Augusztus első szombatján ott, az Orbán-rendszer szívcsakrájában folytatjuk a tiltakozást az önkényuralom és a törvényesített rablás ellen.
Jöjjenek el, nézzük meg, mit termel Orbán gazda a „majorságában”, amelyről néhány napja egészen cinikus módon azt állította: ahhoz neki semmi köze, az csak egy mezőgazdasági üzem, ahol az apja gazdálkodik. Járjunk utána közösen, és ha már ott vagyunk, követeljük ott is a technofasiszta törvény és az átláthatósági törvényjavaslat visszavonását!” A független országgyűlési képviselő eddig Budapesten demonstrált ezekért, sok héten keresztül, március óta.

Kollégánk egy kisbusszal érkezett többedmagával Budapestről, és 4 óra körül arról számolt be, hogy körülbelül két kilométerre a helyszíntől leállították az autókat a rendőrök, így gyalogolnia kell. Pestről egyébként 4-5 busz érkezett. A helyszínen pedig nagyon sok volt a rendőr. A helyszínen többször felzúgott a "Mocskos Fidesz!" és az "Orbán, takarodj!".

A telek közelébe emelőkocsi érkezett, illetve a kerítés közelében létrákat állítottak fel ("hoztunk 0 forint EU-s támogatásból mobil kilátókat", írta a képviselő). Ezek azért kellettek, hogy Hadházy és a tüntetés résztvevői onnan nézhessenek be a kerítés fölött a birtok területére. „Ez bizony egy luxuskastély” – írta a létrán, illetve az emelődarus kocsiban készített fotókhoz Hadházy.

Negyed öt körül a rendőrség felszólította Hadházyt, hogy az emelőkocsi hagyja el a helyszínt, veszélyességre hivatkozva. Hadházy az utasítás indoklását kérte, a helyszínen lévők rendőrállamozni kezdtek. A rendőrök szerint közlekedésbiztonsági okokból volt erre szükség. Közlekedés nem volt a környéken. Nem sokkal később már munkavédelmi szabályokra hivatkoztak.
Hadházy: Vonják vissza az ellehetetlenítési törvényt!
Hadházy Ákos egy "Hatvanpuszta – Közpénztemető" feliratú molinó és több szivárványos zászló előtt beszélt. Megemlítette a területen látott antilopokat, ki is hangsúlyozva, hogy anti-lop. A képviselő elmondta, szeretnék körbejárni a területet, és hogy az már nem politikai gyűlés lesz, mert azt nem lehet magánterületen tartani, „túrázni viszont bárhol lehet”. A létrák pedig azért kellenek, mondta, mert a hatvanpusztai birtok környékén az elmúlt hetekben valakik magas mobilkerítéseket húztak fel.

Hadházy azzal kezdte a beszédét, hogy ez a folytatása a technofasizmus elleni keddi és egyéb tüntetéseknek, de van még egy aktualitása: az, amit Orbán Viktor "mert mondani", miszerint ez nem egy luxuskastély, hanem félkész mezőgazdasági épület. Szerinte most mindenkinek lehetősége van meggyőződni a saját szemével arról, hogy tényleg mezőgazdasági épület áll-e a birtokon, vagy inkább kastély.

Arról is beszélt, hogy az interjúban, amiben Orbán ezt a birtokot félkész mezőgazdasági létesítménynek "hazudta", a miniszterelnöknek "más hazugságai" is voltak, így például az, hogy szerinte Hadházy hazudik és ijesztget, amikor a választás elcsalását emlegeti. Jelezte, valóban ijesztgetni akar, de nem az embereket, hanem Orbánt és a hatalmat. Szerinte ez az ijesztgetés sikerült is, hiszen még nem merték megszavazni a nagytakarítási törvényt. A tömeg azt skandálja a beszéde közben többször is: "nem hagyjuk abba".

Aki azt hiszi, hogy Orbán nem képes bármire, arról nem tudja, hogy hol élt az elmúlt tizenöt évben – fogalmazott az ellenzéki politikus. Az is csak a miniszterelnök személyes döntésén múlik majd, hogy Karácsony Gergely ügye eljut-e a vádemelésig. Szerinte az, hogy Orbán belebegtette: meg fogják szavazni a nagytakarítási törvényt, azt mutatja, hogy folytatni kell a tiltakozást, „meg kell tartani a parazsat, mert ha van parázs, meggondolják, öntsenek-e rá olajat”.

A beszéde végén Hadházy bejelentette: szeptember 2-ra hirdeti meg a következő demonstrációját a Ferenciek terére, de lehet, hogy hamarabb is találkoznak, mert néhány diák minden keddre hirdet tüntetéseket. Végül egyperces néma megemlékezés volt Ferenczi Krisztinára és Váradi Andrásra, majd elindult a túra. Többen elindultak vissza a buszokhoz, mi ezzel zárjuk tudósításunkat.

