Bódis: Civilként nem tudok árkokat betemetni

Bódis Kriszta a műsorban arról beszélt, hogy akkor érte a felismerés, amikor a kormányzat megkereste, de végül semmi nem lett a közös együttműködésből. – Megkeresett minket először a Balogh Zoltán, és aztán az ő államtitkársága, meg az Emberi Erőforrások Minisztériumán keresztül volt egy együttműködés. Ha az a program, az a rendszer, amit mi felépítettünk, mintája lett volna annak, ahogy az állami struktúrát átalakítják, akkor ugyanilyen eredményeket lehetne elérni országos szinten - gondolták. De nem így lett. 

– Eljött az a pillanat, amikor ha csak ennyit csinálunk, hogy ezt a rendszert működtetjük, 100, 40, 200 vagy 1000 gyerekre, akkor is a szelektivitáshoz járulunk hozzá, ahhoz aszisztálunk. És ez a tragédiája ma a civil szervezeteknek, hogy nem integrálódik az a tudás, az a módszer, amit kidolgoztak, hanem párhuzamosan működik az állami rendszerrel, és emiatt a szelekció fenntartásához aszisztálunk. És ez volt ez a pillanat, amikor már fölfogtam, hogy hát én hidat akartam építeni. Én az árkokat akartam betemetni, és hogyha most nem lépek a politikai, szakpolitikai pályára, akkor ez civilként nem fog megtörténni, sőt, bebetonozzuk ezt a szelektivitást, ezt a párhuzamos szolgáltatói rendszert.

 

Gettósodó Magyarország

Bódis Kriszta neve sokaknak a Hétes telepről lehet ismerős, ahol több mint egy évtizede kezdett dolgozni. Ott forgatta első dokumentumfilmjeit a Láthatatlan Magyarországról, és ahogy fogalmaz, "nem tudott eljönni onnan".

"Az ember, ha szembesül egy harmadik világbeli igazságtalansággal, nem tudja azt mondani, hogy ez nem az én dolgom. Ott állsz, és tudod, hogy tenned kell valamit" - mondta.

A Hétesen forgatott anyagokból született meg a Van Helyed Alapítvány gondolata is, amely ma már több szegregátumban, nulla éves kortól fiatal felnőttkorig kíséri a gyerekeket. A Van Helyed Alapítvány működését részben dán támogatók segítségével finanszírozzák, részben pályázatokból, adományokból, céges támogatókból. Idén lejár egy hosszú távú támogatás, ami nagy nehézséget okoz az alapítványnak. 

"Ez egy oktatásfókuszú közösségi rendszer. A kismamákkal kezdjük, a gyerekekkel patrónusok dolgoznak, és minden intézménnyel kapcsolatban vagyunk, akik velük foglalkoznak. Tizenöt év alatt látszik, hogy ez hosszú távon működik – a legidősebbjeink már egyetemisták" - magyarázta Bódis Kriszta.

Mielőtt a Hétesen dolgozni kezdett, Bódis Kriszta a 90-es években a Magyar Televízióban készített dokumentumfilmeket. – A láthatatlan Magyarország érdekelt. Azok az emberek, akiket senki nem látott. Akkor értettem meg, hogy a gettósodás milyen veszélyeket rejt. És hogy a társadalompolitikai vízió teljesen hiányzik.

Ezekből a tapasztalatokból születtek irodalmi művei is: A Kemény vaj és az Artista a prostitúcióról és a gyermekvédelemről szóló regények, a Carlo Párizsban és az Istenhegy-trilógia pedig a társadalmi mobilitás lehetetlenségéről.

– Én mindig ugyanazon az úton jártam, csak sokféle területen. A tudományból a filmezésbe, az irodalomba, az oktatásba, most pedig a szakpolitikába. A motiváció mindig ugyanaz: segíteni, hogy valaki kijusson onnan, ahonnan senki sem szokott.

 

"Nem lehet örülni ebben az országban most"

– Ha egy kicsit körülnézett az ember, akkor szembesülnie kellett akár a kulturális élet átpolitizáltságából fakadó drámákkal, akár a társadalmi rétegek nagy arányú leszakadásából fakadó drámákkal, vagy azzal, hogy egy autoriter, parancsuralmi rendszer alakul ki Magyarországon, és ez hosszú távra, meghatározza a gyerekeink jövőjét. 

Amikor arról kérdezte Váradi Júlia, miért döntött úgy, hogy a Tisza Párt önkénteseként a közéletbe is belép, azt mondta, most jött el az a pillanat, amikor nem lehet hátradőlni. Nem lehet annak örülni, hogy sikerült felépíteni valamit, miközben a társadalom nagy része leszakad. Ha most nem vállalunk felelősséget, bebetonozzuk az igazságtalanságokat.

Szerinte a Tisza mozgalma azt hozta vissza, ami Magyarországon már hiányzott.  – Az emberek újra mernek közéletről beszélni. Ilyen még nem volt: hogy teljesen hétköznapi emberek a privát életükből lépnek elő, és közpolitikai szerepet vállalnak. Azt gondolom, hogy azt a fajta hídépítést, amit én civilként csináltam, annak egy folytatása lehet ez, hogyha a civil hang, azok a fontos témák, ami a mi legfontosabb témáink, hogy hogyan működik az egészségügy, hogy gyerekeink milyen óvodában vagy iskolában járnak, hogy hogyan fog gondolkodni a következő generáció, akkor az utolsó pillanatban vagyunk, és akkor nagyon jó, hogy minél többen beleállunk ebbe, és elköteleződünk ebbe az irányba - fejtette ki az interjúban. 

A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)