"Azt várom Magyar Pétertől, hogy Putyintól mentse meg az országot"
10/06/2025 21:38
| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Visszafordíthatatlan problémának tartja Bojár Gábor, hogy Orbán kivezetheti Magyarországot az Európai Unióból, és visszavezetheti Oroszországhoz. Ezt pedig a történelmi okok, és saját emlékei alapján sem szeretné.
Magyar Pétert nem kell szeretni, még csak egyet érteni sem kell vele címmel jelent meg Bojár Gábor publicisztikája, amelyben a Graphisoft és a budapesti Aquincum Institute of Technology magánegyetem alapítója arra tér ki: „Én csak egyet hiszek el Magyar Péternek: nem Putyin karjaiba vinné vissza hazánkat. És nekem most elég, hogy ebben egyetértünk”.
„Ez érdekel most legjobban, ennek ez ad prioritást. Tehát amikor bármilyen döntési helyzetben vagyunk, mindig kell mérlegelni” – mondta a Megbeszéljük keddi adásában Bojár. Hozzátette, ezzel persze nem téveszti szem elől a többi problémát sem.
„Az engem is zavar az, hogy nem látok garanciát arra, hogy Magyar Péter vezetésével netán visszaépülne, vagy felépülne egy liberális demokrácia, egy hatalommegosztáson alapuló többpártrendszerű választás. Ezekre én sem látok garanciát, és ezek engem is természetesen nagyon zavarnak. De amit visszafordíthatatlan problémának érzek, az az, hogy megyünk kifelé az Unióból, és Putyin karjaiban találjuk magunkat.”
Ahogy cikkébben is most kifejtette reményét abban, hogy Magyar Péter nem engedi orosz befolyás alá Magyarországot. „Azt várom Magyar Pétertől, hogy Putyintól mentse meg az országot” – foglalta össze.
Megjegyezte, megérti azokat, akiknek erősek az ellenérzéseik, el tudja képzelni, azoknak a helyzetét, akik képviselet nélkül érzik magukat, averziójuk van Magyar Péterrel és a Tisza Párttal szemben. „Van, amikor két rossz közül a kisebbik rosszat kell választani” – jegyezte meg. „Nekem százszor inkább Brüsszel Péter, mint Putyin Viktor.”
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért az interjúk meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2025.06.10., kedd 16:15
Riporter: Bolgár György