A Hanza városok királynője: Lübeck
2/02/2024 12:13
| Szerző: (X)
Ma már Hamburg neve sokkal ismertebb, mint Lübecké, de ötszáz évvel ezelőtt az előbbi még csak egy falu volt, a másik pedig messze földön híres város. Talán ennek a különös Csipkerózsika álomnak köszönhetjük, hogy legnagyobb része érintetlen maradt, és egy bankárnak, aki a második világháború idején az első nagy pusztítás után ide szervezte a vöröskereszt útvonalat Anglia felé, így nem bombázták porig.
Milyen hashtageket kellene írni egy lübecki poszt alá? #marcipan #ThomasMann #hanzaváros – hogy csak néhányat említsünk. És valóban, ez utóbbi tette azzá a várost, ami még ma is. Egy különös szövetség, amit Lübeck hív életre, és amelynek több száz éven át, egész addig, amíg Kolombusz el nem indul India felé, királynője lehet. A kereskedelem itt északon egészen különleges. A németalföldi városok és a Balti-tenger települései összefognak, hogy adórendszerüket, haszonkulcsukat és portékáikat hasonlóan érvényesítsék az üzletkötések alatt.
A középkorban 322 piaci árusító kínálta itt a portékáját
A korabeli dokumentumokból tudjuk, hogy Európának nincs olyan terméke, ami nem jutott volna el ide, a velencei tükörtől az arab marcipánig. Mégsem ez a legfontosabb kincse a helyi kereskedőknek, hanem a só. Azt is hozzák, de a viszonylag „közeli” Lüneburgból csatornákon, majd viszik tovább északra. Itt a halászoknak szüksége van rá, hogy konzerválni tudják a húsokat, halakat, hogy télen is legyen mit enniük. Lübeck pedig igazán gondos kereskedő, egész sor házat épít raktárnak. Régi sóháza ma nagy márkák ruhaboltja, így bárki bemehet, és két pulcsi felpróbálása között megnézheti a belsejét. A város a sóért cserébe prémeket kap, máshonnan faggyút, netán fegyvereket. Amire épp szüksége van. Ha lehet, mégis kerüli a háborút, de mindenbe beleszól, ami a hegemóniáját veszélyezteti. Hamar megtanulja, hogy szépek a favázas (fachwerk) házak, de a legjobb, ha egy kereskedő téglából építkezik: az a tűznek sokkal jobban ellenáll. Ma a városka vöröstéglás épületei ennek az előrálátásnak köszönhetik létüket. Itt sokkal több a téglaépület, mint a favázas. Ez árulkodik a korabeli gazdagságról, mint maga az építkezési stílus: lépcsőzetes oromzatok, mintha nagyon sok szobás házak lennének, miközben mögötte ugyanolyan sátortető bújik meg, mint máshol Európában. Lakótér fenn, alul bolt, majd alatta raktár. Itt a hajlékkal nem bírók mindig melegedhettek, a város szociális érzékenysége híresen példás, középkori ispotálya ma az egyik legszebb épülete, különösen karácsonykor, amikor kézművesek előtt nyitja ki kapuját. Keressük fel a Füchting udvart – ez is egyike a szociális érzékenységnek: a nagy lakóházak udvarán kisebb házak épültek a halászok, kereskedők özvegyeinek. Ilyen árkádos, az udvarban házakat rejtő hely több is van a városban. Ma, aki vállalja, hogy eredeti állapotában felújítja, beköltözhet ezekbe a parányi otthonokba, rózsát futtathat a falra. A furcsa alacsony plusz ajtók a víz szeszélyességét jelzik, akár idáig is kiönthet, homokzsák minden előrelátó ház pincéjében fekszik.
Hét torony, sok múzeum
A város arról is híres, hogy hét nagy templomának hét nagy tornya messziről látszik. Az Instagramra feltöltött fotókon azonban legszíveseben mindenki a Holstentor kapuja előtt pózol. A várfalakat védő négy kapuból már csak ez maradt fenn, a település túl nőtte ezt a gyönyörű téglás „kerítést”, melyet Napóleon is igyekezett lebontatni: ha valami nyitva áll, könnyebb meghódítani. Ma már talán sajnálatos a változás, mert maga ez az egy kapu is fantasztikus, bejárható múzeum lett. A várfalon is jól lehetne sétálni, ugyanakkor más több százéves épülethez hasonlóan, mivel fa alapokra épült, rogyadozik, dől – állandó restaurálást kíván. A természetes vízzel körbe ölelt város a Trave folyó mentén és a Keleti-tenger (Ostsee) közelében kiváló adottságokkal bír. Vikingek, Oroszlánszívű Richárd, dánok – mind kezük nyomát hagyták rajta. Aki ide jött, hajóval érkezett, és hozta a hajózáshoz szükséges tudományát is. Így nem csoda, ha a Holstentor múzeum egyik tornyában hajómakettek várják az érdeklődőket kisebb, nagyobb méretben bemutatva ezt a csodálatos útieszközt. Aki magaslesre vágyik, a legközelebb eső templom, a St. Petri tetejére menjen, a madártávlat innen a legjobb. A legmagasabb toronnyal azonban a Mária templom bír, nem másért, mint hogy Lübeck gazdagságát hirdesse. Itt látható a második világháborúra emlékezetető összetört harang, a csodálatos keresztelőmedence, ahol Thomast Mannt is megkeresztelték, és a falon elbújó egérke a fontos, aki ide vissza szeretne térni, meg kell hogy érintse, fekete is a turisták kezétől. Ha bent nem találtuk meg a parányi állatot, ne búsuljunk, a templom tövében ott az ördög, némely testrésze aranyra kopott, ő is garantálja a visszatérést.
Mit kóstoljunk?
Lübecket vétek úgy elhagyni, hogy nem ettünk marcipánt. A mandulából, rózsavízből és egyéb titkos összetevőkből készült édesség kezdetben a leggazdagabb étke, gyógyító erővel bírt, a legkeserűbb pirula is jobban csúszott vele. Hamar ez is kelendő portékává vált, de mivel elég könnyen kiszáradt, mindenhol kísérleteztek vele, kemény formában hogy lehet elfogyasztani. A legenda szerint sokan ezért tették forró italba, mondjuk kávéba. Ma már ilyen gond nem lehet, a marcipánt jó minőségű csokival vonják be, és akár hónapig eltárolható, ha valaki van olyan fakír, hogy ellen tud állni neki.
Fotók: Huszár Boglárka