Belső közlés

Dunajcsik Mátyás: Parádé

5/06/2022 16:43

| Szerző: Pályi Márk / Klubrádió

A Klubrádió honlapján minden hétvégén közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Dunajcsik Mátyás Parádé című versét hallgathatják meg a szerző előadásában.

2022. június 05. Belső közlés - Dunajcsik Mátyás: Parádé

02:02

00:00

Dunajcsik Mátyás másfél évtizeddel ezelőtt a Telep csoport tagjaként tűnt fel a fiatal kortárs magyar irodalom színterén, egyrészt sokoldalú műfajiságával – már első kötete, a Repülési kézikönyv szerkezete is ezeket ötvözi –, másrészt különös hangsúlyt kapott indulása azzal is, hogy Gerevich András után talán ő volt a második magyar költő, aki melegségét nyilvánosan vállalva mintegy megoldókulcsként bocsátotta közre azt művei értelmezéséhez is. A 2010-es évtized derekán Dunajcsik először Izlandra, majd Németországba költözött, külföldön élve adta ki A szemüveges szirén című mesekönyvét és legutóbbi, Víziváros című prózakötetét is.

A költő, író és műfordító zenés irodalmi műsorunk, a Belső közlés indulása utáni második évben volt a Klubrádió vendége, ahol Marton Évával beszélgetve izlandi versfordítását is fölolvasta, sőt az eredeti vers izlandi nyelven is elhangzott. Az adásban persze saját költészete darabjai is terítékre kerültek, köztük Parádé című verse is, melyet mától itt, a honlapunkon is meghallgathatnak. A költeményben a költőre jellemző módon a klasszikus lírai keret a szerző személyes képi vízióival vegyül, légkörét pedig az irodalmi, történelmi és jelenkortörténeti utalásai teszik fajsúlyosabbá.

A vers a fenti hangsáv lejátszás gombjára kattintva hallgatható meg.

A vers eredeti, írott változata:

Parádé

A sellők ma reggel dolgozni mentek,
fényesre sikálták a kék Dunát:
a folyón tengerészregimentek
vonultak föl, meg matróziskolák.

Az Ellentengernagy szép volt, mint a pezsgő,
a kopoltyúján hullámhab gyöngyözött,
tizenhat éves volt s tudta: mire felnő,
csak egy szárazföldi tiszt lesz a többi közt.

A Vakreménynek keresztelt gyorsnaszádon
mégis ő volt a legfessebb fiú:
mellényzsebében finom aranyláncon,
mint egy zsebóra, lógott a honfibú.

Aztán a másodtiszt fülébe súgott
gyöngéden, mint egy nőrokon,
amíg tekintete lassan végigúszott
a felpántlikázott rakpartokon:

"Tudd meg, ünnepelni ez az árva ország
csak a folyón tud együtt, emberül,
s nem csak puszta elővigyázatosság,
hogy Buda és Pest, ha nem kell, nem vegyül.”

De megszakították furcsa monológját
a szemben felhangzó díszsortüzek:
negyvennyolc kadét lőtte épp főbe magát
büszkén és boldogan, hogy itt lehet,

s a Margit híd fölül éppen csak eloszlott
a vidáman szálldosó puskapor,
amikor kötéllel nyakában átugrott
a korlátokon egy újabb csokor –

ötvenhat önkéntes öngyilkos lóbálta
lábát a karcsú híd boltíve alatt,
amíg a mélyben a Tengernagy naszádja
méltóságteljesen, fontolva haladt,

és a másodtiszt, ki eddig csöndben volt,
s némán tátogva ámult és bámult,
hirtelen magasztalni kezdte őket, hogy
"Arany János is büszke lenne rájuk! ”

És a sellők másnap is dolgozni mentek,
kitakarítani a kék Dunát,
a felszínéről konfettit szedegettek,
a medréből meg a fekete halált;

s amíg a Parlamentben újabb ülésszak
vette lassacskán kezdetét,
ők a vízihullákkal kézenfogva úsztak
egy örvénylő, sötét és szebb jövő felé.