„Klubrádió
Reggeli gyors

Balkányi: Nyárra jobb lesz a helyzet, de milyen áron?

26/03/2021 14:18

| Szerző: Klubrádió/szg

Az oltások haladásával és a sok fertőződéssel nyárra jobb lesz a helyzet, de az a kérdés, hogy milyen áron jutunk el addig, hányan lesznek súlyos betegek, hányan halnak meg és milyen helyzetben lesz az egészségügy – fogalmazott Balkányi László orvos, tudásmenedzser. Hangsúlyozta: olyan rossz a helyzet, hogy nem érti, miért kerülhet szóba bármilyen könnyítés. Hiszen már kellene látszaniuk az intézkedéseknek, de az adatok nem javulnak.

2021. március 26. Reggeli gyors - részlet 21.03.26. Balkányi László
08:44
00:00

Orbán Viktor miniszterelnök reggel a Kossuth rádióban arról beszélt, hogy szabad nyarunk lesz, de lesznek olyan rendezvények, ahova csak vakcinaigazolvánnyal lehet elmenni. A boltoknál a tervek szerint átállnak a négyzetméter alapú korlátozásra, azaz, egyszerre egy boltban 10 négyzetméterenként lehet 1 ember. Biztosan sorok lesznek a boltok előtt, ezért tárgyalnak róla, hogy kitolják az üzletek nyitvatartását és a kijárási korlátozást.

Balkányi László orvost, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ korábbi tudásmenedzserét kérdeztük, aki azt mondta: valószínű, hogy az oltások haladásával és a sok fertőződéssel nyárra jobb lesz a helyzet, de az a kérdés, hogy milyen áron jutunk el addig, hányan lesznek súlyos betegek, hányan halnak meg és milyen helyzetben lesz az egészségügy. A helyzet nagyon-nagyon nehéz – fogalmazott. Hangsúlyozta: nem kellene annyi embernek meghalnia, ahányan most naponta meghalnak.

Arra, hogy mit kellene tenni, azt válaszolta: nincs egyemberes megoldás, az lenne a jó, ha összeülhetnének azok, akik átlátják a különböző aspektusokat, és amit ők javasolnak, azt a kormány elfogadná. Azt látni, hogy az egyébként kiváló virológusok, epidemiológusok mást mondanak, mint ami aztán az intézkedésekben megjelenik. Szerinte egyébként további korlátozásokra lenne szükség ahhoz, hogy megfogják a járvány felszálló ágát. Azt kellene figyelembe venni, hogy hol van a legtöbb találkozás, és ehhez megvan a tudás, Röst Gergely professzorék Szegeden kiváló modelleket készítenek, ezeket kellene támogatni, és adatok alapján meghozni az intézkedéseket. A maszkviselési szigor erősítése is használna, de megérti, hogy nem lehet elrendelni az FFP2-es maszkok viselését, ha nincs elég – tette hozzá.

Nincsenek olyan számok, amelyek alapján értékelni lehetne Orbán Viktor bejelentését – mondta Balkányi László. Az intézkedések változtatásának akkor van értelme, ha csökkenti a találkozások számát. Lehet, hogy ezek egyike-másika ezt segíti, de szerinte a mostani korlátozások nem elegendőek ahhoz, hogy lassítsák, megfogják a vírus brit mutánsának terjedését. Már kellene látszaniuk az intézkedéseknek, de a görbék meredeksége nem változik. A helyzet nagyon súlyos, annyira rossz, hogy bármiféle, akár részleges nyitás, ami azt segíti, hogy több ember találkozzon a másikkal, „életekbe kerül”. Nem is tudja, hogy jöhet szóba ilyenkor a könnyítés – jegyezte meg.

Az látszik, hogy azokban az országokban, ahol szintén elindult a harmadik hullám, hamarabb bevezetett és kicsit magasabb szintű lezárások voltak. Nem sokkal magasabb szintűek, de hatásosak, mert a cseheknél már csökkenő tendenciát mutatnak a napi (fertőzési és halálozási) adatok.

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. Címlapi kép: MTI/Balogh Zoltán

Reggeli gyors
2021.03.26. 8:15
Műsorvezető: Pálinkás Szüts Róbert