Az Európai Ügyészség vezetője: Azt hittem, mindent láttam
A szervezet jelenleg 2000 nyomozást folytat, 23 milliárd eurós kárértékre.
A szervezet jelenleg 2000 nyomozást folytat, 23 milliárd eurós kárértékre.
A Demokrata hetilap harmincadik évfordulójának alkalmából.
A döntés, ha megszavazzák, azt jelenti, hogy megmarad a tíz százalékos uniós importvámon felüli közel 40 százalékos büntetővám egyes gyártók járműveire.
A parlament elnöke szerint hiba, ha egy magyar kormányzati tisztviselő tanácsolat osztogat egy másik ország politikusának, ez szerinte akkor még inkább probléma, ha ez a másik ország háborúban áll.
A fideszes vezetés először népszavazáson mérte volna meg az gyár támogatottságát, de az ellenállást látva inkább kezdeményezi BYN Chemical magyar cégével kötött előszerződés egyoldalú felmondását.
Utolsó munkanapján emlékeztették a politikus 2010-es, a Fidesz alelnökeként tett kijelentésére: "az elsőnek, aki belenyúl a pénztárba, le fogjuk vágni a kezét".
Korábban a kabinet az uniós pénzekért vállalta a nyugdíjreformot, úgy tűnik, ez most elmarad.
A Fidesz is megtette, majd Kövér László kiakadt.
A DK elnöke azt mondta, az országnak áruló kormánya van. Miután Kövér László házelnök elnémította a mikrofonját, a DK teljes frakciója kivonult a Parlamentből, és mai ülésen már nem is vesznek részt.
A leköszönő polgármester tavasszal újraindult Zuglóban, de a Momentum és a Fidesz jelöltje is megelőzte.
Elindult a parlament őszi ülésszaka, Orbán Viktor napirend előtt számolt be a tavasz óta eltelt időszakról.
Szerinte Karácsony személyesen teljesen mást mondott neki, mint a nyilvánosságban, fővárosi cégek felügyeletét és konkrét cégvezetők leváltását ajánlgatta.