Szűk családi körben temetik Karsai Dánielt, de terveznek közös gyertyagyújtást is
Az ALS-ben szenvedő alkotmányjogász szombaton hunyt el.
Az ALS-ben szenvedő alkotmányjogász szombaton hunyt el.
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter azt mondta: idén nem lesznek százmilliárdos kórházi adósságok, de az eszközbeszállítók biztosak benne, hogy a kilencedik hónapban a lejárt tartozásállomány újra meghaladta a 100 milliárd forintot.
Az elmúlt időszak áremelkedéseihez képest nagyobb mértékű drágulás jöhet szombaton a benzinkutakon: a benzin nagykereskedelmi ára 4, a gázolajé 5 forinttal nő holnaptól.
Már megint ő.
Továbbgondolta Szentkirályi Alexandra ötletét.
Libanonban megteltek a menedékhelyek, több mint egy millió ember menekült el az otthonából az izraeli bombázások, vagy éppen a Hezbollah miatt - ezt Elias Dahrouge, jelenleg Bejrutban tartózkodó politológus mondta a Klubrádiónak. A kutató kiemelte, hogy a libanoni állam nincs olyan állapotban, hogy segíteni tudjon az embereknek. A politológussal készült teljes beszélgetést az este hét órakor kezdődő A világ urai című műsorban hallgathatják meg.
Magyarország persze nemmel voksolt.
Demokratikus intézményeink folyamatos erózióját is aggodalommal figyelik.
9,5 százalékkal csökkent a termelés augusztusban, de még munkanaphatástól megtisztítva 4,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól- közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Megugrott a csalások, a lopások, a természetkárosítások és a pénzhamisítások száma - összességében nőtt a bűnözés mértéke – ez derül ki a Legfőbb Ügyész éves beszámolójából. Polt Péter összefoglalója szerint leginkább a kiberbűnözőkkel akad a legtöbb gondja a hatóságoknak.
November 1-től nem a főváros kezeli a ferencvárosi utcát.