„Köszönjük,
A lényeg

Több mint 100 millióból hirdetné a tanári béremelést a kormány

6/03/2024 18:08

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Ivánkai Márk

Több mint 100 millió forintból tervez kommunikációs kampányt indítani a kormány, amelyben a többi között, az uniós támogatási programban megvalósuló, általuk, úgymond történelminek nevezett, pedagógus béremelésről tájékoztatnák a lakosságot, minél széles körben és minél közérthetőbben – így értesült a Népszava.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének választmányi tagja elmondta, hogy az eddigi kis videókból is látszik, hogy a kormány egyoldalú kommunikációra készül a tanár béremelés ügyében. Nagy Erzsébet szerint, lényegében kormánypropagandáról van szó, uniós pénzből, és azt kérték, hogy a lakosság tájékoztatása érdekében, olyan kommunikációs akciók is legyenek, ahol nemcsak a kormány, illetve a kormányközeli szervezetek és személyek, hanem más civilek is megszólalhatnak, valamint a médiaeseményekre se csak a kormánysajtót hívják meg.

A tanárok béremeléséért tüntetett több szervezet a Belüg
 
pedagógus-diáktüntetés 2024. 01. 13.
 
Budapest, 2024. január 13. Résztvevők a tanárok béremeléséért tartott tüntetésen a Belügyminisztérium előtt 2024. január 13-án. A demonstrációt az Egységes Diákfront, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Fridays For Future Magyarország, a Hang, az ADOM Diákmozgalom, az Országos Közös Akarat és a Civil Bázis szervezte. MTI/Koszticsák Szilárd
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI/Koszticsák Szilárd