„Klubrádió

Karácsony: A kormány ki akarja rúgni a széket a Fővárosi Önkormányzat alól

20/10/2020 14:48

| Szerző: Telex/Klubrádió

Karácsony Gergely szerint az önkormányzatok és a kormány viszonya ártalmas a Fidesznek és Budapestnek is. Azt is hozzátette, hogy a fővárosnak tett ígéretek helyett most inkább egyfajta „gyámság” alá venné a kormány a fővárost, miután a források elvágásával kivéreztette azt.

Eddigi munkásságára négyes alát adna Budapest főpolgármestere. Karácsony Gergely úgy értékelte tevékenységét, hogy jó alapokról indult, de van még hová fejlődnie. A Telexnek adott interjújában első évének értékelése, a fővárosi forgalomcsillapítás sikeréről, valamint a még függőben lévő Airbnb projektről is beszélt.

Távlati céljairól is, melyek közt egészen biztosan nem szerepel, hogy indulna a miniszterelnökségért.

Mint elmondta, akinek ilyen ambíciói vannak, az induljon el a miniszterelnök-jelölti előválasztáson.

A járvány fél évet vett el ciklusából és itt szembesült először igazán azzal, hogy a kormány mennyire nem foglalkozik az önkormányzatokkal. A főváros például eddig Karácsony szerint csak ígérgetést kapott. „A főváros által az államnak fizetendő szolidaritási hozzájárulás Tarlós idején 10 milliárd forintban volt maximalizálva, most 30 milliárd forint. Döntés volt arról, hogy a kormány kifizeti az előző városvezetés által megrendelt troli- és villamosbeszerzések költségeit, ez egyelőre sehol nincs. Van hatmilliárdos ígéret a Lánchíd felújítására, de kormányhatározat még mindig nincs róla, pedig februárban ígérték. Szóval kicsit elszálltak a levegőbe ezek az ígéretek” – mondta a főpolgármester.

 
 Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd társelnöke Forrás: Facebook
 

Szerinte a kormány azzal, hogy nem teljesíti a fővárosnak tett ígéreteit, inkább saját maga intézkedne a budapesti ügyekben, lényegében csak saját érdekeltségeit hozza helyzetbe. Emellett Budapest nem veheti fel a tervezett 75 milliárd forintos hitelt sem, a kormány engedélye nélkül.

„Ennek világos az üzenete: a kormány nem Budapest fejlesztésében, hanem kivéreztetésében érdekelt. Ráadásul ez nem hitel, sokkal inkább visszatérítendő európai támogatás nagyon kedvező feltételekkel. Hogy a feltételek kedvezőek, onnan is tudható, hogy a kormány is igénybe veszi. Ha nekünk meg nem engedi, annak semmi máshoz nincs köze, csakis a Budapesttel szembeni büntetőpolitikához.”

Karácsony szerint a Fidesz alaposan leírta magát Budapesten, sőt az, amit most csinálnak, hogy éppen ki akarják rúgni a széket a Fővárosi Önkormányzat és általában az önkormányzatok alól, újabb szavazatvesztést jelent a kormánypárt számára.