„Zajlik

Menj a kocsmába, vért adni!

11/12/2018 11:32

| Szerző: Klubrádió

Abszurd ötletnek tűnik első hallásra, ám a szervezők szerint oda kell menni véradót keresni, ahol a fiatalok vannak.

2018. december 11. Kocsmai véradás
00:00
00:00

Vendéglátó helyeken szerveznek véradást - ezt találta ki egy társaság és a Magyar Vöröskeresztben partnerre talált. A Reggeli Gyorsban Sallai György ötletgazda beszélt az előzményekről.

Tény, hogy az a generáció, amely még a katonaságnál, vagy a nagyobb gyárakban, intézményekben találkozott szervezett véradással, lassan kiöregszik. Fiatalokat kell tehát keresni, akik viszont talán még nem is hallottak erről, vagy nem gondoltak még bele a véradás társadalmi jelentőségébe. Az ötletgazda szerint oda kell menni, ahol általában fiatalok vannak, például vendéglátó helyekre. Ez egyfajta attrakció és "buli" is, amellyel hagyományt szeretnének teremteni.

Persze nem úgy gondolták, hogy valakitől szórakozás közben, mondjuk a második feles után vennének vért – hangsúlyozta Sallai György. A gyakorlatban ez úgy zajlik majd, hogy a vöröskereszt szakemberei a délutáni órákban „beköltöznek” a vendéglátó helyre és ott várják a jelentkezőket. A véradás végén pedig a hely visszaalakul kocsmává.

Dési János interjúját a fönti ikonra kattintva hallgathatja meg. Fotó: Pixabay