Szabó Tímea: Felfoghatatlan, ahogy most Semjén jajveszékel, annyi vörös vonal átlépése után
30/09/2025 11:48
| Szerző: Klubrádió
"Az a vehemencia, amivel most a kormány támadja az ellenzéket és a független sajtót, egyértelműen félelmet jelez" – mondta Szabó Tímea, Óbuda-Békásmegyer országgyűlési képviselője a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában. A politikus szerint a Fidesz a Szőlő utcai ügy kapcsán nemcsak az ellenzéket, hanem az áldozatokat is megfélemlíti, és ezzel önmagát is leleplezi.
A képviselő úgy látja, a hatalom ideges reakciói annak a jelei, hogy "pontosan tudják, ez olyan, mintha akinek piros a tenyere, és akkor Zsolti bácsi rögtön ránéz, hogy neki piros a tenyere." A hűvös lehelet, amiről Orbán Viktor beszélt, szerinte nem más, mint a félelem kivetülése.
Szabó Tímea hangsúlyozta: az ellenzék nem állít, hanem kérdez, a kormány mégis "soha nem látott megtorlással" fenyeget. "Hiába fenyegetőzik Orbán Viktor, a bíróság nem fog tudni ez alapján elítélni senkit. Az ellenzéki politikusok kérdéseket tettek fel" – fogalmazott. A kormány fellépését Szabó puszta fenyegetésnek látja, azért, hogy mindenki öncenzúrát gyakoroljon, és ne merje kinyitni a száját.
A politikus a Szőlő utcai intézményvezető, Juhász Péter Pál ügyéről azt mondta: "mindenki látta, hogy luxusautókkal jár, mégis átment a kormány által agyondicsért, kifogástalan életvitel-vizsgálatán. Ez egy nemzetbiztonsági átvilágítás, és csak a hülye nem látta, hogy Porschéval jár". Megemlítette, hogy százmilliókat foglaltak le svájci frankban, dollárban, euróban Juhász Péter Páltól. "Olyan háza van..., nem azt mondom, hogy egy Hatvanpuszta, de több sportkocsija volt, és akkor azt mondják, hogy jól működik a rendszer. Ilyenkor gondolkozom el egy kicsit azon, hogy miért kell ilyen butaságokat mondani a Semjénnek is, hogy ő a legtöbbször átvilágított ember. Pont Juhász Péter Pál esete mutatja, hogy semmit nem ér ez az átvilágítás, mert simán átmennek a gazemberek is."
Vörös vonal
Beszélt Semjén kapcsán a vörös vonal átlépéséről is: "Ő kezdte el annak idején az SZDSZ kapcsán a szakállas bácsizást, ami ráadásul tudjuk, hogy nem csak pedofil dologra utal, hanem egy vaskos antiszemita dolog is. Tehát az, hogy ő úgy gondolja, hogy szabadon mindenkiről bármit elmondhat, miközben azon jajveszékel most, hogy bezzeg, ami vele történik az vörös vonal, az egészen felfoghatatlan. Az, hogy a Lázár Jánoshoz köthető hódmezővásárhelyi média leír a rendőrfőnökről akármit, majd néhány nap múlva ez a rendőrfőnök öngyilkos lesz, és akkor azt mondja Semjén Zsolt, hogy amit a kormány csinált azon az oldalon, az csúnya és helytelen, de csak az övé a vörös vonal. Miközben itt meghalt egy ember."
A további "vörös vonal" típusú ügyek közt említette, amikor az Együtt egykori vezetőjéről, Juhász Péterről azt terjesztették kormányközeli portálok, hogy gyerekverő. Róla pedig azt állították, hogy CIA-ügynök. "Mindenféle bizonyíték nélkül állították rólam azt, hogy én Marbellából származó kokainbizniszből finanszíroztam a győztes óbudai kampányomat és egy névtelen Magyar Nemzet-cikk alapján az ügyeletes feljelentő Budai Gyula engem fel is jelentett rendőrségen. Szóval, ne mondja már Semjén Zsolt azt, hogy itt nem volt eddig vörösvonal-átlépés. 15 éve kizárólag vörösvonal-átlépések történnek" - mondta Szabó Tímea.
Az ellenzéki politikus úgy véli, a Fidesz most az áldozatokat is megfélemlíti: "Ez pontosan az áldozatok megfélemlítése is, hogy ha előállsz azzal, hogy téged milyen bántalmazás ért, akkor majd rágalmazásért be fogunk perelni, ami tényleg egy elképesztően aljas, embertelen dolog, és szerintem nem is fog működni."
A képviselő szerint azonban a Fidesz kommunikációs gépezete is meginogni látszik. "Rogán Antal szemmel láthatólag nem tudja már kontrollálni a saját embereit. Nagyon nagy a belső feszültség, nagyon nagy az elégedetlenség. Rogán hátrál ki, el is vették tőle a kampányt, szépen esik szét a tizenöt évig látott iszonyatosan fegyelmezett kommunikációs gépezet. És ezért fordulhatott az is elő, hogy Semjén Zsolt mindenféle egyeztetés nélkül felállt a parlamentben. Nem szólt Orbánnak sem."
Szabó Tímea arra számít, hogy lesz elterelés, de egyelőre sikertelennek látja az erre irányuló törekvéseket. "Sőt, egyelőre úgy tűnik, hogy azt a taktikát választják, hogy ők is napirenden tartják a fenyegetéssel együtt, ami értelmezhetetlen és egyáltalán nem korrelál a korábbi Rogán által vezetett kommunikációs stratégiával. Korábban ők már azonnal bedobtak volna valami gumicsontot" – magyarázta.
A közvélemény reakcióit figyelve megállapította, hogy "érdekes, hogy miközben gazdasági szempontból az, hogy mi történt a Magyar Nemzeti Bankban, hogy 500 milliárd forintot kiloptak, az kevésbé rázza meg a közvéleményt, mint az, hogyha kiderül a magát álnok módon keresztény, családbarátnak hívó kormány bármelyik tagjáról, vagy csak az ő haverjaikról, hogy mondjuk gyerekeket bántalmaztak, vagy molesztáltak. Ez az érdekes szerintem az ilyen bukás felé közelítő rendszereknél, hogy nem lehet tudni, hogy mi az a szikra, ami a tüzet felgyújtja".
Rámutatott, hogy Lengyelországban ez az abortusztörvény volt. "Ott sem egy gazdasági intézkedés volt az, ami több százezer embert az utcára vitt, hanem az abortusz betiltása. Én azt gondolom, hogy nálunk ez a gyermekvédelem, ami annyira beette magát az emberek bőre alá most már, hogy a Fidesz szerintem már gumicsontokkal sem fogja tudni ezt semmissé tenni".
Az országgyűlési képviselő hozzátette, a kormány most az "államellenes összeesküvés" narratívájával próbálja elterelni a figyelmet, ami szerinte "már a Rákosi-korszakot idézi". "Ha nem lenne tragikus, azt mondanám, Monty Python-jelenethez kezd hasonlítani a helyzet, de hogyha eggyel komolyabban akarnám mondani, akkor inkább a Rákosi-korszakhoz" – utalt arra, hogy mindenki, aki kritizálja a kormányt, az minimum államellenes, az állam megdöntésére játszik, és egyébként nyilvánvalóan külföldi titkosszolgálatokkal játszik össze.
A képviselő szerint a sajtóval szembeni fenyegetések is üresek: "Pont ők írták át a Büntető Törvénykönyvet úgy, hogy ha valami sajtóterméken keresztül hangzik el, nem büntethető. Amikor Orbán Viktor azt mondja, hogy a jog soha nem látott megtorlással következik most, akkor hazudik, mert pont ők intézték el, hogy a jog ne tudja megtorolni ezt."
Szabó Tímea ezzel együtt úgy látja a kormányzati politikusok közösségi oldalait figyelve, hogy a megfélemlítési kísérletek ellenére a közvélemény nem állt a kormány mellé: "Ha megnézzük a kormánypárti politikusok posztjait, csak úgy hemzsegnek bennük a röhögős emojik. Ez is mutatja, hogy az emberek már nem veszik komolyan őket."
Az országgyűlési képviselő a műsor vége felé beszélt arról is, hogy elindul a 2026-os választáson. A Párbeszéd-Zöldek politikusa azt mondta, annak érdekében, hogy csak egy kihívója legyen a Fidesznek, szívesen elindulna egy előválasztáson a Tisza párt leendő jelöltjével szemben. Szabó Tímea többször elmondta, hogy az ő egyéniben való indulása szerinte nem gyengíti a Tiszát a Fidesszel szemben, mert a választók listán nyugodtan szavazhatnak a Tiszára.
A beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg! (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért a beszélgetések meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2025.09.30., kedd 9.00
Riporter: Dési János
